Ha megízleled a szabadságot, akkor vágysz rá. Ha mentél már bele csak úgy, a nagyvilágba, akkor ismered az érzést: a kék ég feletted, körülötted a természet, a magad ura vagy, ha többre nem is, de a túratáv idejére.Szabadság, nyugalom, boldog önfeledtség, ahol csak magadra számíthatsz és arra, hogy amire rácsodálkozol az út során, az örökre a lényeddé lesz. A Camino után van élet. Sok idő telik el, míg rájössz, hogy tényleg van. S bár visszavágysz, de míg nem taposod újra a sárga nyíl által vezérelt utat, találsz magadnak mást. A kéket:-) Hát így indultunk el, Tünde és én kiegészülve Boci tervuerennel és Fanny groenedaellel a kék úton....
Az Országos Kék Túra számunkra első szakasza a Nógrád-Magyarkút-Katalinpuszta szakasz volt. Ez a 14 kilométeres út várt ránk ragyogó napsütésben, a szikrázó kék ég alatt:
Először a nógrádi várat néztük meg. A meredeken kiemelkedő, alacsony vulkáni kúp tetején már a honfoglaláskor is állt erődítmény.Ma a várkapun belépve félkör alakú barbakán maradványai láthatóak, valamint az öregtorony falcsonkja tekint a csodálatos panorámát kínáló messzeségbe.
Aztán, majd' egyórányi nézelődés után továbbindultunk és megtaláltuk a nógrádi vasútállomást, itt volt a túránk első pecsétje: szépen felaggatva a váróteremben. Pecsételtünk, fotoztunk és indultunk tovább, kifelé az amúgy rendezett képet mutató falucskából. A két belgát természetesen megugatták a falu kutyái, de szerencsére semmiféle lelki válságot nem okoztunk sem mi nekik, sem ők az ebeknek.:) A falu végén erőteljes balraátot vettünk és itt jött az a szakasz, amikor eltűntek a kék jelzések egy nagy, villanypásztorral elkerített réten, ámde aki megjárta a Caminot nem veszíti el olyan könnyen a lélekjelenlétét:-) Mivel az irány megvolt, így meglett a kék jelzés is, a kutyák meg jót kergetőztek a mezőn. Visszanézve búcsút vettünk Nógrádtól és a vártól és követtük a meglelt kéket.
Aztán sorompót tolt Tünde barátnőm, kidőlt fákon ugráltunk át és egy csomó tarvágás sújtotta területet is "megcsodálhattunk."
Magyarkút előtt hatalmas traktor-nyomokban felgyülemlett sártengeren vágtunk át: most szerencsénk volt, mert viszonylag száraz volt az út, de elképzelni is rossz, mi lehetett itt két hete, mikor eredetileg szerettük volna elkezdeni országjárásunkat.
Magyarkút környékén csodaszép virágokra lettünk figyelmesek.fogalmunk sem volt, mi a neve ezeknek a szépségeknek, később derült ki, hogy vicsorgó a hivatalos nevük, ámde népies elnevezésük még beszédesebb: alattomos fogocsán, pikkelyes farontó, rejtekvirág.
Magyarkút és Katalinpuszta között várt még ránk néhány patakon való átkelés, no meg szusszanás is (lásd: Tünde képei).
Mielőtt Szendehelyre értünk volna, még gyönyörködhettünk kicsit a színekben, aztán átgyalogolva a kis településen már meg is érkeztünk a szakasz záróállomására, a már jól ismert Katalinpusztára.
Azt hiszem, kezdetnek nem volt rossz választás ez a szakasz: volt benne kis hullámvasút, csodás tájak, fantasztikus panoráma, szikrázóan szép idő és a kutyák is remekül érezték magukat, rólunk nem is beszélve:-)
