Egy újabb csodálatos nap

Hosszú hétvége egyenlő kék túrázás:) A képlet persze nem ennyire egyszerű, hiszen a túrát megelőző két hétben szakadt az eső és lehűlt a hőmérséklet, de ha menni kell, akkor menni kell. Ezúttal a Pusztamarót és Mogyorósbánya szakaszt választottuk az elsőnapi túra-adagnak.

Péntek hajnalban, ködben és hidegben indultunk útnak autóval: sikerült Gyulát meggyőzni, vigyen el minket Pusztamarótra. úttalan utakon autócskáztunk, mígnem letértünk a Pusztamarót felé vezető járhatatlan útra. Gyula becsületére legyen szólva, küzdött becsületesen és a kocsi is bírta, de aztán inkább nem kockáztattunk: a cél-állomás és pecsételőhely előtt vagy másfél kilométerrel kiszálltunk. Gyula visszaindult, mi meg előre. Az út szép volt, de csak gyalogosan járható.

Baktattunk szépen, kissé fázva, ámde optimistán, hogy lesz ez még jobb is! A csodaszép őszi színekbe öltözött táj feledtette, hogy korán van és nyálas-nyákos-hűvös idő. Nem beszélve arról, hogy hamarosan megpillantottuk a nap első csodáját, a pusztamaróti emlékhelyet.

Pusztamarót történelmünk tragikus eseményének helyszíne. A mohácsi csatavesztés után ezen a helyszínen is kegyetlen pusztítást folytatott a török sereg. A leírások szerint 25 000 ember lelte halálát, ill. került rabságba. A csata helyszínét ma is „Emberölő völgy”-nek nevezik. A falu az 1970-es években teljesen elnéptelenedett. A vörös mészkőre kirakott körre épülő csodálatosan szép emlékmű Kovács György alkotása. A kört a középponttal hat küllő köti össze, a hatosztatú napkerékre, mint ősi keleti motívumra és a szekértáborra utalva. Ennek kerületén helyezkednek el az egyes elemek. A kör közepén boltozattartó pillér emelkedik, melynek testén megelevenedik a sokunk által ismert történet: Dobozi Mihály Fejér megyei kisnemes lovára kapta feleségét, Farmosi Ilonát és úgy próbált menekülni az őt üldöző török csapat elől. Amikor a kettős teher alatt kifáradó ló roskadozni kezdett, neje könyörgött, hogy ölje meg őt, nehogy török kézre kerüljön, maga pedig meneküljön. Mikor az üldözők már majdnem utolérték őket, a nő hirtelen leugrott a lóról, de férje nem akarva elhagyni őt, inkább keresztüldöfte kardjával, maga pedig hősiesen harcolva esett el.  

Az elnéptelenedett település emlékét egy aprócska temető őrzi.

Sokáig időztünk ezen a csodálatos helyen: csend volt, béke és a pompás őszi színek fantasztikus hátterül szolgáltak a gyönyörű emlékműnek. Nem győztünk betelni a látvánnyal, de a pecsételés után azért elindultunk, hiszen még hosszú út várt ránk.

 

 Még jelet is értelmeztünk menet közben:-)

Mentünk, mentünk és egyre jobban kimelegedtünk, no meg a kedvünk is jobb lett, hiszen az idő is kezdett kividulni.

Jól belefeledkeztünk a menetelésbe meg a gondolatainkba, mikor a semmiből és eszement hirtelen hatalmas lihegésre lettem figyelmes közvetlenül a hátunk mögül. Azonnal visszafordultam és egy hangos kiabálással nyugtáztam, hogy tényleg a semmiből egy kutya bukkant fel alig pár centire tőlünk. Ilyenkor azonnal el kezdjük keresni a gazdit, most is így tettünk a szívinfarktus-gyanú után, de nem találtuk. A kutya barátságos volt, ellenben elég zavart, nem tudtuk megfogni és a gazdáját sem láttuk sehol. Valószínűleg nemrégen szakadhattak el egymástól, mert az eb még jó kondiban volt, modern nyakörve arra utalt, hogy várják valahol. Sajnos, nem tudtuk megfogni..Nagyon sajnáltuk, mert átéreztük, min mehet keresztül, ő is meg a gazdája is..Remélem, azóta hazatalált... 

Az ijedtség után folytattuk utunkat, először a bajóti országutat értük el, majd Péliföldszentkereszt felé haladtunk lendületesen.

Péliföldszentkereszten a szalézi rendházban találtuk meg a pecsétet és persze egy macsek is várt ránk türelmesen. Többen tudják, hogy az "a macska" újságban cikksorozatunk jelent meg a kék túrán elénk bukkant macskákkal kapcsolatban és persze vándorlásainkról. Most sajnáltuk igazán, hogy sajnos a lap ebben az évben megszűnik, így sok gyönyörű cicát már nem ismerhetnek meg az olvasók...

Péliföldszentkereszt egyébiránt ismert búcsújáróhely. Először 1265-ben említik oklevélben Pély néven, hajdanán a templomos lovagrend háza állt itt, amit még a török idők előtt pusztulásnak indult, de középkori templomának romjai a XVIII. század elején még álltak. A romok közé több jámbor remete is visszavonult a világ elől, 1735-ben építette Eszterházy Imre hercegprímás a most is látható templomot. 1763-ban a remetelak megüresedett, akkor nazarénusokat költöztettek ide, de a helyüket hamarosan pálosok vették át, végül 1913-tól a Don Bosco Szalézi Társaság költözött ide. Pecsételés után továbbindultunk és pár perc séta után el is értük a Szentkutat. A Szent-kút melletti tisztáson áll a Schmidt Sándor bányaigazgató által az 1930-as években építtetett Lourdes-i barlang.

A kútból pedig friss víz csordogált.

Mivel Tünde előre megnézte, hogy Szentkútnál van egy katonasír is, megkerestük és meg is találtuk:

A rövid kitérő után folytattuk utunkat.először erdőben, majd egy mezőre kiérve már láthattuk a Bajóti Öreg-kő impozáns alakját is.

Haladtunk szépen előre, mígnem elértünk egy nagyon szépen kiépített erdei pihenőhöz. Elég sokan voltak itt, gyerekek is bőven, de ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy - bár nem tudtuk előre, mi vár ránk - megnézzük a kék barlang jelzést, merre vezet.

A kék barlang jelzés felfelé vezetett (merre másfelé?:-), pár lépcsőfok után a nagy felfelé pedig kétfelé ágazott. Az Y-elágazásnál letettük a két hátizsákot egy fa tövébe és nekivágtunk a jobb oldali ágnak. El is értük hamarosan a Bajóti Öreg-kő 2. számú zsombolyát.

Jól szemrevételeztük a sziklákat és a barlangot:-)

Aztán szépen visszabaktattunk az elágazáshoz és a sok-sok tucat (állítólag majdnem 200) lépcsőfokon elindultunk felfelé.

Először a Baits-barlangot láttuk meg. Lenyűgöző látvány volt, nem is számítottunk erre a szépségre.

És amikor már azt hittük, nem tartogat több csodát a mai nap, kicsit tovább mentünk és megláttuk a fantasztikus látványt nyújtó Jankovich-barlangot.  A fokozottan védett barlang a bajóti Öreg-kő meredek, sziklás oldalában, 346 méter tengerszint feletti magasságban nyílik, a Dunántúl egyik fontosabb ősrégészeti lelőhelye.A 35 méter hosszú, 20 méter magas bejárata mögött hatalmas csarnok húzódik, amit egy felszínre nyúló kürtő követ. A magas, fejlett, nagyméretű gömbüstökkel díszített bejárati csarnok 7×7 méteres ablakkal felszínre nyílik. Talppontjáról az önálló bejárattal is rendelkező alsó barlangba egy eltorlaszolódott, szűk kúszójárat vezet le.

 

Maga a csoda tárult a szemünk elé, nem győztünk betelni vele. Mintha egy természet alkotta katedrálisban járnánk...

Sajnos, nagyon sok turista látogatta meg a szép időben a barlangot, így nem tudtunk még több időt itt töltetni. Tünde még feljebb kalandozott a roppant meredek sziklafalon, én viszont úgy döntöttem, biztonságosabb a csúszós talaj miatt, ha visszatérek a zsákokhoz és megvárom őt. Miután Tünde is visszatért, tartottunk egy rövid pihenőt, majd nekiveselkedtünk az út utolsó szakaszának. Csodaszépséges színkavalkád övezett minket és némi sár is:-)

Mogyorósbánya felé haladva az erdőt szántóföld követte, ahonnan csodaszép panoráma tárult elénk és már nem sokat kellett baktatnunk hogy elérjük a szakasz végállomását. Megkönnyítette a helyzetet, hogy egyre jobban kisütött a napocsla és a színek még pazarabbak voltak, mint azelőtt.

 

Mogyorósbányára a Gyertyános nyergéből ereszkedtünk le egy bokaficamítóan macskaköves erdei úton.Talán ezért volt, hogy a település határában egy szépséges macsek fogadott minket:-)

Mogyorósbányán szinte azonnal megtaláltuk a szállásunkat, amit mindenkinek szívből ajánlunk: Leonardo Panzió és Étterem.

Gyorsan elfoglaltuk a szobát, lezuhanyoztunk, aludtunk kicsit, majd elindultunk megkeresni a pecsételő helyet, amit meg is találtunk. Nem volt nehéz:)

Pecsételés után visszamentünk az étterembe és mivel jól átfagytunk azért a nap folyamán,  Hubertusszal nyitottunk, majd francia hagymalevest és isteni finom töltött karajt ettünk.

A vacsora végén ért a meglepetés: fizetéskor a pincér meghívott minket még egy Hubertuszra, amit nagy örömmel elfogadtunk. Kedves gesztus volt, nagyon jól esett. A cselekedet meg az ital is. Csodaszép napot tudhattunk magunk mögött, de elalvás előtt azért egyre többet gondoltunk a másnapra: minden turista mumusára: a Nagy- Getére:-)

És végül egy kis hangulat:)