Megint mentünk:)

Már nagyon hiányzott a túrázás. Jó, jó, vannak teljesítménytúrák meg van futópad,a hol lehet gyalogolni órákig, no meg a kutyák, akikkel jót lehet sétálni, de már nagyon kellett pár nap egybefüggő gyaloglászás. Idegnyugtatásként, stresszoldásként és pihenésképp:-) Háromnapos túránkat Pusztamarótról, a már jól ismert helyről kívántuk megkezdeni. Ezért hát Gyula elvitt minket autóval a pusztamaróti letéréshez. Borús, kedvetlen időjárás volt, de nem sokáig szomorkodhattunk ezen, hiszen ezen a napon három szakasznyi út várt ránk:-)Pusztamaróttól a Tarján felé vezető műútig kellett eljutnunk: 24 km várt ránk.

 

Mivel az előző napokban hatalmas eső esett, az amúgy sem sztráda szintű út tele volt hatalmas pocsolyákkal, így Gyula nemes egyszerűséggel már a Pusztamarótra vezető út elején kitett minket, nem kísértette a sorsot, így a fenti távhoz még hozzájött kb. négy kilométer, míg a kezdőpontra gyalogoltunk.

Végülis lassan, de biztosan megérkeztünk a kiindulóhelyünkre, a már nagyon jól ismert és megcsodált pusztamaróti emlékműhöz.

 Nagyon sok emberrel találkoztunk: medvehagymát gyűjtöttek. Az erdő tele volt fokhagymaillattal a hatalmas medvehagyma-mezőknek köszönhetően.Mint kiderült, csak írásos engedéllyel szedhető a növény és találkoztunk őrökkel is, akik felügyelték, hogy minden rendben zajlik-e.Pecsételtünk, fényképeztünk, majd nekivágtunk utunknak.Bár az időjárás továbbra is szomorkás volt, de a természet éledt, le sem lehetett tagadni, hogy itt a tavasz.

 Hamar beértünk a Kis-Gerecse sziklás ösvényére, szurdokszerű bevágásban haladtunk felfelé. Kétségkívül romantikus volt a kövek között ugrálni:)

Akadályok is nehezítették utunkat, de nem hátráltunk, hanem fényképeztünk és mentünk tovább töretlenül előre:)

Hamarosan elértük következő pecsételő helyünket, a Serédi kastélyt (Gerecse üdülő). Az impozáns kis nyaralót 1935-ben építette Serédi Jusztinián Corvin lánccal kitüntetett bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Az 1950-es államosítás után fővárosi gyermeküdülőként működött, 1968-ban bővítették, felújították, de nem volt megfelelően kihasználva. 1999-ben kapta vissza újra az egyház. A működtetést (üdültetés, környezetvédelmi táboroztatás) az esztergomi ferences gimnázium és kollégium vállalta.

Természetesen a pecsételés előtt még tettünk egy kis kitérőt, hogy Tünde megcsodálhassa a Tűzköves barlangot:)

A barlang érdekessége, hogy a felső része tűzkőves mészkőben van. A barlang tulajdonképpen egy nagy kocka alakú terem, amelynek teljesen sima a plafonja. A bejárásához csak egy 20 m-es kötélre van szükségünk. A kötelet a bejárat alatt elhelyezett szikla szegekhez lehet kikötni.No, szerencsére mi nem kötöttünk ki semmilyen kötelet, sehová, hanem a kastély kerítésén fellelt pecsét használata után folytattuk utunkat.

Pár száz méterre megcsodálhattuk a Sandl-hársat.A Gerecse páratlan gyönyörűsége, a kéktúra mentén áll már vagy 100 éve. Rockenbauer Pál a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatában méltó módon megemlékezik róla.A fa még él, de egy viharban sok évvel ezelőtt letört a fa sudara, de a maradványamég így is nagyon impozáns.

Bandukoltunk tovább következő pecsételőhelyünkre, a bányahegyi erdészház irányába.

Erőfeszítéseinknek hála el is értük a tisztást. Kicsit szemerkélt az eső, mikor pecsételtünk és fotózkodtunk a lepusztult állapotban lévő házikó előtti tisztáson. Természetesen az odvas fát sem hagyhattuk ki, no meg a csodálatos és hatalmas csertölgyet sem, ahol a pecsétet találtuk.

Nem sokáig álltunk meg és pihentünk. A szemerkélő eső, no meg a tény, hogy még rengeteg kilométer van előttünk, indulásra ösztönzött. Baktattunk hát tovább, kitartóan.

Aztán persze muszáj volt kicsit pihenni és elfogyasztani jól megérdemelt ebédünket:) Azért szeretem ezeket az alkalmakat, mert nemes egyszerűséggel megállunk és leülünk ott, ahol éppen megéhezünk, nincs csicsa, nincs semmi luxus, esszük, amink van és kész.

Ebéd után robogtunk tovább a vértestolnai országút, illetve Kolduszsállás irányába.

Mielőtt beértünk volna Koldusszállásra, gyönyörű rószaszínköves út fogadott, aminek a lábaink kifejezetten tapsikoltak. Már a Caminon is megtapasztaltuk, mennyire hevesen reagálnak az ilyen útra a születőfélben lévő hólyagok, most sem volt ez másként.

Elérve a koldusszállási vadászházat, pecsételtünk, illetve megállapítottuk, hogy sehol sincs az a hatalmas szülinapozó csoport, akik miatt állítólag nem kaptunk a vadászházban szállást.Sebaj, pihentünk azért egyet:-)

Még majd négy kilométer volt előttünk és kezdett már sötétedni kicsit, így igyekeznünk kellett, ha sötétedés előtt akartuk elérni a Tarjánig vezető műutat. Azt beszéltük meg ugyanis egy kollégával, hogy - mivel nem sikerült a vadászházban szállást foglalnunk - így Tarjánban szállunk meg,Viszont Tarján a túraút és a műút kereszteződésétől még vagy három-négy kilométer, ha nem több, így Laci lesz olyan kedves, hogy felvesz minket és elvisz a szállásra kocsival. Csakhogy addig még oda kellett érnünk valahogy! Haladtunk előre, egyre elcsigázottabban.Már igencsak szürkült, mikor megláttuk az M1-es fényeit.

Tünde telefonált Lacinak, hogy indulhat, hamarosan a megbeszélt helyen leszünk. Csak hát az út a végére sem a legkényelmesebb útszakaszt tartogatta:-)

És ha ez még nem lett volna elég, a műútig vezető út a végén olyan meredek volt, hogy az volt az érzésem, megint a Getét másszuk meg. A lábam sem örült a dolognak: lett egy szépséges, jól fejlett hólyagom a lehető legrosszabb helyen. Végül aztán mégiscsak kibukkantunk az országúton, Laci is megtalált minket és el is vitt a tarjáni Sziget Panzióba, Ezúton is köszönet neki! A szálláson jól esett a megtett cca. 28 km után zuhanyozni. A forró zuhany és kis pihenés után levánszorogtunk vacsizni. Mindenkinek szívből ajánljuk a helyet: kedves, udvarias,m gyors kiszolgálás, finom kaják. 

A túra során érdekes megállapításokra jutottunk. Egyes számú tanulság: a KÉK arra van, amerre megyünk.-)

Kettes számú tapasztalás: csodásak a sok-sok pénzből megalkotott új jelzőtáblák, de használhatatlanok - szinte mindegyik információjuk fals, megtévesztő és egymásnak ellentmondó. Szinte biztos, hogy életében nem kéktúrázott, aki kitalálta őket.

Harmadik számú megállapítás: szép dolog, hogy sokan túráznak az erdőben, de roppant kevés az illemszabályokat ismerő turista.Nagyon jól meg lehetett különböztetni a "koca-túrázót" a kéktúrázótól. Ez utóbbi evidens módon köszönt, míg az előbbi kategória pl. felnőtt férfi reprezentánsa még akkor sem, ha felbukott bennünk.

És persze azért a végére egy kis hangulat:-)