Kihasználva a továbbra is tartó csodaszép időt, nekivágtunk egy újabb Kék szakasznak. Ezúttal a Hűvösvölgyből a kies Rozália téglagyárig vezető szakasz 14 km-nyi távjának (szint: 505 m) veselkedtünk neki. Hűvösvölgybe érkezésünk után azonnal a már jól ismert irányba álltunk és az ismerős hídnál megkezdtük baktatásunkat.
Eleinte szintben, majd kicsit emelkedve haladtunk az erdőben.
Hamarosan elértünk egyik kedvenc kutyasétáltató helyünk magasába, a hármashatár-hegyi repülőtér szomszédságába. A szokásos szép kilátás tárult elénk, néhány kutyasétáltatóval és futóval.
Most is lefotóztuk az itt repült és eltávozott pilótáknak emléket állító keresztet. Akárhányszor jártunk itt, a kereszt talapzatán mindig volt virág.
Tovább indulva hamarosan elértünk a Vadaskerti emlékműhöz. Mátyás király korában Buda-nyéki vadaskertnek hívták a négy kilométer átmérőjű, körbekerített területet, amelyhez egy vadászkastélyként működő villa is tartozott. Határai magukba foglalták a főváros II. és XII. kerületének számos részét, mint például Zugligetet és Budakeszierdőt, a lakott terület felőli legközelebbi szomszédja pedig a mai Szépjuhásznénál található pálos kolostor volt. Később, a 16. században a török krónikás, Dzselalzade Musztafa is megemlítette feljegyzéseiben a vadaskertet, mint sáncokkal és kerítéssel körbevett, dombokkal és rétekkel tarkított területet. A vadaskert kialakításának fő célja a vadtartás és -tenyésztés volt. A terület bőséges táplálékot nyújtott az állatoknak, a vízellátást pedig az Ördögárok patakja biztosította. Érdekesség, hogy az itthon honos állatok mellé néhány egzotikus négylábút, például tevét is hozatott a király. Napjainkra a vadaspark emlékét egy kőtábla formájú emlékmű őrzi.
Az emlékműtől pár lépésre egy II. világháborús lőszerfülke és egy katonasír látható.
Gyönyörűek voltak a fények, a kék égen csodálatos formát alkottak a felhők. Tobzódtunk kicsit ebben a színkavalkádban, majd tovább indultunk.
Baktattunk tovább. Lassacskán elértük a Glück Frigyes sétány, kikövezett falakkal bíró utacskáját: ezek voltak a fentebb említett hajdani védősánc falai. Az 1930-as években megkezdett kutatások felderítették a vadaskert hajdani falait, valamint rábukkantak a nyéki vadászkastély romjára, melynek alapjai még napjainkban is megtalálhatóak a II. kerületben. A kedves, árnyas sétányon hamarosan feltűnt az Oroszlán-szikla. Az ülő oroszlánra emlékeztető, két méter magas dolomittömböt nagyjából száz évvel ezelőtt, a sétány építésekor némi utánfaragással igazi oroszlánhoz hasonlóvá tették. Glück Frigyes felkérte az oroszlánok terén komoly szakértőnek számító – az Országház főbejáratát őrző bronzoroszlánokat, illetve az ország első “felhőkarcolója” és az Anker-ház néhány díszét is alkotó – Markup Bélát, hogy faragjon a kőből igazi, “arccal a hegynek, háttal a lipótmezei tébolydának” álló oroszlánt. Ma csak a sérült fejű „nagymacska” látható. A városi legendák szerint a második világháború végén egyenesen a szovjetek robbantották le a fejét, mivel egyszerűen nem fértek el tőlük a járműveikkel, de vannak olyan vélekedések is, hogy a szovjetek egyszerűen csak célba lőttek rá egy, a németek által hátrahagyott páncélrombolóval.
Kis pihenő után folytattuk utunkat. furcsa volt és ez idáig nem találtunk rá magyarázatot, hogy ezen a szakaszon rengeteg, folyadékkal megtöltött műanyag palackot láttunk fákra feldobálva. elképzelni sem tudtuk, milyen célt szolgálhatnak ezek, a fáradtságos munkával felhajigált palackok.
Bandukoltunk tovább, s hamarosan megpillantottuk a mintegy 495 méter magas Hármashatár-hegy adótornyait. A Hármashatár-hegy jelenlegi nevét a 19. században kapta, mert 1873-ig éppen a hegycsúcson volt Buda, Óbuda és Pesthidegkút közös hármas határa.
A szokásos, most csodaszép színekbe öltözött kaptatón felcammogtunk és elénk tárult az ismert fantasztikus panoráma. No meg a virágok, amiket jól lefotóztunk.
Aztán megnéztük a 2016-ban elkészült Guckler Károly-kilátót. A kilátó egy második világháborús légvédelmi ütegállás, mint a 21. századra is megmaradt tájseb begyógyításaként, annak újrahasznosításával jött létre. Alaprajza szabályos nyolcszög, vasbeton kilátószintje 4 méter magasságban helyezkedik el. Névadója a fővárosi erdőmestere, majd az Erdészeti Hivatal vezetője volt, akinek nagy szerepe volt a 19. század végére a lakossági tűzifaigények miatt szinte teljesen fátlanná lecsupaszított budai hegyek, ezen belül is különösen a Hármashatár-hegy újraerdősítésében. Guckler a korábbi sikeres bécsi mintákat alapul véve kevéssé kényes feketefenyveseket telepített, a sekély talajréteg megkötése és további talajképzés céljából, s az így megerősödött talajon később a Pilisi Parkerdő Zrt. már megkezdhette a fenyves állományok őshonos fafajokra történő cseréjét.
A D-vitaminnal való töltődésünk után indultunk tovább. Szerettünk volna megnézni a közelben egy, korábban felfedezett kilátóhelyet, de most ott egy, több tagból álló, hangoskodó és italozó társaság gyűlt össze, így csak érintőlegesen vágyakoztunk a sziklák peremére.
Azt gondoltuk, most már szépen lefelé baktatunk majd a Virágos-nyeregbe, de persze minden lefelé vezető út először felfelé vezet, így kapaszkodtunk először felfelé, majd ereszkedtünk meredeken lefelé is.
A Virágos-nyeregben pecsételtünk, majd folytattuk utunkat a Rozália téglagyár irányába.
Amikor úgy éreztük, itt az idő, leültünk az út szélére, egy alkalmasnak minősített földkupacra és elosztottuk az elemózsiakészletünket. előkerült a múltkori nyúl-csordából származó utolsó két csokinyúl is. ezúttal nagyon szakszerűen, a melegtől védve tárolva:)
A rövid pihenő után haladtunk tovább utunkon, míg lassacskán elérkeztünk a szakaszt záró pecsételőhelyhez, a Rozália téglagyárhoz. A gyárat egyébként 1880-ban Fried Zsigmond alapította, gőztéglagyárként. A téglagyár területéről nem ismert konkrét régészeti lelet, de a közvetlen környezetéből több római kori és más korszakok kultúrájának maradványait őrző lelőhely is ismert. Ezek közül talán a legjelentősebb egy római kori sírkő, amelyet az agyagbányától mintegy 400-500 méterre fordított ki a földből egy traktoros 1970-ben, és amely meglehetős épségben őrződött meg, így megtalálása után azonnal a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A téglagyárral dél felől szomszédos erdőrészben pedig egy római eredetűnek feltételezett kút és abból a korból származó cseréptöredékek kerültek elő, melyek egy római kori villa egykori jelenlétét valószínűsítik.
Gyaloglászós penzumunk véget ért. Lélekben persze készültünk a téglagyártól Dobogókőre vezető csodaszép útra, amit – ahogyan az első OKT-nk esetében is – a legutolsó etapként tervezünk megvalósítani. De addig persze még nagyon sok lépést kell megtennünk és élményt megélnünk, s te is sokat olvashatsz még, kedves Olvasó, a kalandjainkról, hogy utána – ahogyan a múltkor – együtt pezsgőzhessünk Dobogókő legtetején:)
Végezetül néhány hangulatkép:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése