Amikor lőttek ránk, de a Balaton kárpótolt:)

Az óra a már szokásosnak mondható 5. 28-kor csörgött ma is. A szokásos reggeli rutin után neki is indultunk a mára rendelt szakasznak. Ez a szint és táv várt ránk Tapolca és Keszthely között::

Elég álmosak voltunk és a kedvünket az sem tette túl vidámmá, hogy esőre állt az idő, de hát nyilván nem sok más választásunk volt, mint menni. Lehetőleg előrefelé... Ezzel. mármint az előrével nem is volt gond. Szépen elhaladtunk a már jól ismert és megcsodált Malom-tó mellett.

És haladtunk szépen előre. Legalábbis mi azt hittük, hogy előre haladunk. Aztán, vagy másfél kilométer után rájöttünk, hogy olyan történt velünk, ami még nem nagyon a kéken meg sehol máshol sem: visszafelé haladtunk, pontosan arrafelé, amerről előző nap bearaszoltunk a városba. Ne kérdezd, kedves Olvasó, hogy miért és miként történt ez, tudnék rá magyarázatot találni , de legjobb, ha ezen akciónkra sűrűn fedett (sötét)kék lepel borul mindörökké:) Egy a lényeg, hogy újra elhaladtunk a Malom-tó mellett és a hajnalban begyűjtött bónusz három kilométerrel a lábunkban, ráleltünk a helyes irányra és bandukoltunk a vasútállomás felé. Bandukolásunk során egy gyönyörűséges fekete macsekra és kutya-társára lettünk figyelmesek, akik a gazdival vásároltak: mind a kutya, mind pedig a cica megvárta illedelmesen a bolt előtt, illetve követte hazáig gazdiját.

 Fel-felfedezve a kék jelzést, elértünk a pecsételőpontunkra , a vasútállomás melletti Lokomotiv vendéglátóipari egységhez, ahol azért leültünk és elinditottuk a napot a szokásos kávéval és kólával.

 Aki abból indult volna ki, amit ezen a reggelen Tapolcán rendeztünk, azt hihetné, hogy igazi kocatúrázók vagyunk...Merthogy a kocsmából jeleket nem látva és egy újonnan kipakolt csoda kék -táblát követve, teljesen más irányba indultunk el, de azért hamarosan kapcsoltunk és bármennyire is marasztalni akart minket Tapolca, csak elhagytuk!

Aszfalton, száguldó autók között koptattuk a városból kivezető utat. Elhagytuk a régi, lassan pusztuló laktanyaépületeket.

 A várost elhagytuk ugyan, de az aszfalt és a forgalom nem szűnt meg.

 Nem volt túl szórakoztató az árnyék nélküli napsütésben róni az aszfaltot és közben attól rettegni, vajon mikor üt el minket egy-egy száguldó autó. A szinek kicsit kárpótoltak a nem túl lábkimélő út viszontagságai miatt. A Lesenceistvánd felé vezető teljes útszakasz pontosan ilyen volt: aszfalt, forgalom. Ez utóbbi hol több, hol életveszélyesnek mondható bravúrokat követelt tőlünk, de szerencsére sikerült gond nélkül abszolválnunk a dolgot. És még macskákat is láttunk, ami tudjuk jó: egy jó túranap négylábú záloga:-)

 

Lesenceistvándra (ahol egyébként áll egy Szent Jakab templom műemléki vörösmárvány keresztelőkúttal és a szintén műemléki védett fasípos orgonával) megérkezve szemléltettük is, mekkora lehet egy jól szituált mályvarózsa avagy mocsári hibiszkusz:)

Majd megkerestük a pecsételőhelyet, a Fatehén kocsmát, ami zárva volt, ahogy  a Fapados is. Pecsétet megtaláltuk és kicsit üldögéltünk is egy hatalmas eperfa alatt.

A pihenő után szépen elindultunk felfelé szőlőbirtokok, kis pincék között. elhagytuk a Máté-kutat és gyönyörködtünk a panorámában.

 Az út szépen emelkedett felfelé, hiszen a következő leküzdendő akadály a Kő-orra hegy volt. Vánszorogtunk szépen felfelé, néha akadályba ütközve, de töretlen lassúsággal.:-)

Bár nem kellett felmennünk, de azért megmásztunk egy jó kis emelkedőt, ha már ott jártunk, nem hagytuk ki. Meg aztán tudjuk jól, minél magasabbra küzdjük fel magunkat, annál szebb lesz a panoráma és annál jobban esik a pihenés, más néven leroskadás:) És való igaz: bár a végén szinte pókemberként araszoltunk fel a csúcsra, de elnyertük méltó panorámánkat:)

 Jól esett leülni a fűbe és csak nézelődni. A szinek, a táj , a felhők, mind-mind csodaszép látnivalót jelentettek. De aztán persze el kellett indulnunk újra lefelé. Szerencsére, lefelé is nagyon szép út vezetett.

 Vállus felé haladva egy csodálatos kilátóhelyre bukkantunk, ahol egy pad várt minket.

 Üldögéltünk ott és gyönyörködtünk a panorámában.

 Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha arra jönne valaki és lefotózna kettőnket ott. Nem telt bele egy perc és köhögést hallottunk: egy túrázó pár érkezett, akik ellenkező irányból indultak neki a kéknek. Beszélgettünk kicsit, majd kölcsönösen fotózkodtunk. Vigyázzon, mit kiván az ember, mert teljesül!:)

 A kis pihenő után tovább folytattuk utunkat Vállus irányába. A mezőkön szép volt a kilátás a környező dombokra és a kék ég- sárga napraforgó kombo megint csak beinditotta a fényképezkedőkémet:) A Caminon is mindig magával ragadott a kék-sárga szinvilág, imádtam fotózni.

 Aztán aszfaltútra kanyarodva elértük Vállust. Túráta készülve olvastuk, hogy ezen a településen nincs sem kocsma, sem bolt. A pecsét egy rég bezárt és igencsak pusztulófélben lévő vegyesboltnál volt, pecsételtünk és ebéd gyanánt - a nemzetköziség nevében - előkerült Tünde zsákjából egy Karlovy Vary-ban vásárolt chorizo-csomag:) 

 Ebéd után neki indultunk, hiszen még várt ránk jó pár kilométer. Bár nem volt a településen semmiféle vendéglátóipari egység, de macskát és őzikét viszont láttunk:)

 A falucska után a kéken már megszokott dzsumbujjal találkoztunk. Már meg sem lepődünk ezen, hiszen több szakaszon embermagasságú csalánok, gazok között verekedtük át magunkat. Most sem volt ez másként.

De akkor még nem tudtuk, hogy nem a gaz volt a legnagyobb problémánk ezen a szakaszon! A túrára készülve olvastuk, hogy Vállus után, Gyenesdiás felé közeledve, a Nagy-mező előtt van egy agyaggalamb-lőtér és bizony több túrázónak adódtak érdekes percei, mig átért a lőtért szegélyező kék vonalán. Mi is bandukoltunk békésen, mikor lövéseket hallottunk nagyon közelről és látni lehetett, hogy a mi irányunkba lőnek. Tünde azonnal fújni kezdte a hátizsákon található pániksipot, én meg kiabáltam hangosan. A lövések nem szüntek meg ugyan, de mi is szedtük a lábunkat becsülettel, hogy kiérjünk a tűzvonalból. Túléltük. És mielőtt felmerülne a kérdés benned, kedves Olvasó, hogy ki volt-e plakátolva, hogy lövészet van, azt kell mondjam, azon az oldalon, ahol mi, a kék jelzéseket követve beléptünk a zónába, egy árva felhivás, vörös rongy vagy tábla sem volt kiaggatva. Az élethez szerencse kell:-)

Miután újjászülettünk, folytattuk az utat a Nagy.mező és a Festetics-kilátó felé, amit hamarosan meg is láttunk.

 Persze, a kilátóhoz még fel kellett pókembereskednünk magunkat (még szép, hogy nem a körbevezető utat választottuk, mikor mehettünk függőlegesen felfelé!), de azért csak fényképezkedtünk egyet az újabb kilátóval az életünkben:-)

A háromszintes kilátó a Kerek-hegy legmagasabb pontján áll. 2000-ben építették újra:  gyönyörű körpanoráma nyílik a Keszthelyi-öböltől a hullámos felszínű kisebb-nagyobb völgyek szabdalta hegyhátakig. Naná, hogy felmásztunk mi is rá!

A kilátót elhagyva gyönyörűszép úton haladhattunk Gyenesdiás, illetve Keszthely felé.

Persze a város szélét elérve megint csak forgalmas aszfaltút várt ránk, végeláthatatlanul. A végeláthatatlanságot persze az is fokozta, hogy meglehetősen fáradtak voltunk már, de azért még beugrottunk némi viz és kólautánpótlást szerezni az egyik hipermarketbe, majd kisebb bonyodalom után megtaláltuk a szállásunkat.  A Bike apartmant nem csak azért ajánljuk, mert nagyon kedves a szállásadó és mert nagyon igényes az egész környezet, hanem mert egy csodaszép macsek is "tartozik" hozzá.

Egy rövid pihenés után elmentünk a közeli étterembe, ahol isteni vacsi várt ránk.

A nap megkoronázásaként kisétáltunk a strandhoz, persze nem fürdeni, hanem naplementét csodálni és ha már ott jártunk megnéztük a Yacht kikötőt is.

És végül néhány hangulat-kép egy újabb szép napról: