Várgesztes-Szárliget: vár, szemérmetlen szömörcsög és a kígyó

A bőséges vacsora és a napi élmények után nem volt nehéz elaludnunk, s rekord gyorsan reagáltuk le a hajnalban csörgő mobil jelzését is: seperc alatt összekészülődtünk, s nekiindultunk a harmadik napra rendelt 15,5 km-es távunknak. A kulcsot bedobtuk a kért helyre, lefotóztuk a szállásunkat, amit mindenkinek szívből ajánlunk.

Szerencsére a vadászház nem volt messze a kéktől, így nem sokat kellett bandukolnunk a jelzésig, a már jól ismert útig. legnagyobb örömünkre a hajnali órában macsekokkal is találkoztunk.

 

 

Az első teljesítésről és a Vérteskozma 30 teljesítménytúrákról már jól ismert úton haladtunk a kéken és lépkedtünk  a várgesztesi horgásztó partján.

 

A tavacska mentén vezető sétányon haladva már jól látható volt a Zsigmond kő. A sziklakoronához nem megy fel a kék, de kár lenne kihagynia a kéken járónak a panorámát, így mis is azt terveztük, hogy mindenképpen felmegyünk oda. Legutóbb már sötétben ereszkedtünk itt lefelé, így akkor nem állt módunkban megcsodálni a kilátást. A tavat elhagyva megkezdődött az emelkedés, meredeken kapaszkodtunk felfelé a Lófő-völgyben.

Hamarosan elértük a kék háromszög jelzést, így az út tovább emelkedett. Letettük a zsákokat és úgy kapaszkodtunk fel a Zsigmond-kő irányába. A kilátás kárpótolt az emelkedő megmászásáráért.

 

 

Itt jó pár percig gyönyörködtünk a látványban, majd nekiveselkedtünk az ereszkedésnek a meredek ösvényen. Leérve felmarkoltuk a zsákokat, majd folytattuk az utat.

 

 

Hamarosan elértünk a Mátyás-kúthoz, ahol ezúttal nem pihentünk meg, csak körbenéztünk kicsit.

A kedves kis pihenőhely után meglehetősen meredeken küzdöttük fel magunkat. Pár lélegzetvétel után folytattuk utunkat szintezve.

Hamarosan fotózhattunk egy nagyon "szép" erdei szömörcsögöt (Tünde fotója). Túráink során rengetegszer éreztünk dögszagot, mindig elmeditáltunk rajta, mikor botlunk bele egy-egy elhullott állatkába (egyszer a Zemplénben  járva akadtunk rá egy széttépett őzire), viszont csak nemrég tudatosult bennünk, hogy ennek a gombának van ilyen, illatnak nem nevezhető bukéja. Az erdei szömörcsögöt alakja miatt szemérmetlen vagy szemtelen szömörcsögnek is nevezik. A dögre emlékeztető szagát már nagyin messziről, 15-25 méterről is lehet érezni. A tönkjét forrázás után el lehet fogyasztani, már akinek erre van gusztusa: egyes vidékeken nyersen eszik, máshol ecetes savanyúságként használják fel, íze a retekre emlékeztet. A fiatal, burokba zárt példányok, az ún. "boszorkánytojások" többféleképpen felhasználhatók, salátának, vagy különböző mártásokkal fogyasztják.Döntse el minden kedves Olvasó, éhen halna inkább vagy megkóstolná ezt a szép nevű gombát.

Folytatva utunkat, hamarosan elértük a Szarvas-kutat. A forrásból egy cseppnyi víz nem csöpörgött, de a kellemes pihenőhelyen megálltunk kicsit.

 

 

A pihenő után felkapaszkodtunk a völgyből, s haladtunk előre rendületlenül.

 

Hamarosan elértük a Rockenbauer Emlékfát.

Meredeken hullámvasutaztunk kicsit, le meg fel és viszont, majd hamarosan megláttuk Vitány várának romjait balra fent a fák között, de még azért kanyarogtunk kicsit, míg elértünk a várhoz induló ösvényhez.

Vitány várának romjait a 417 m magas Nyerges-hegy közelében, egy erdővel borított kisebb kúp tetején találjuk. A szabálytalan, megközelítően ötszög alaprajzú, belsőtornyos, „háromsejtes” elrendezésű, kis területű vár festői maradványait a környező fák ejtik fogságba, csak akkor látható, ha igen közel járunk hozzá.

 

 

A vár keletkezéseinek idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Feltehetően az itt birtokos Csák nemzetség egyik tagja építhette a tatárjárás után. Az erődítmény a Rozgonyi, a Kanizsai, majd a Hédervári család tulajdonában állt. A török időkben a vár többször is gazdát cserélt, de 1598-ban végül is a magyar csapatok robbantották fel, hogy ne kerüljön ismét török kézre. A később az Esterházyak tulajdonába került romos vár hadászati jelentősége megszűnt, és köveinek nagy részét a lakosság elhordta a környező építkezésekhez. A gótikus stílusú belsőtornyos vár lakótornyainak falai még most is helyenként 10-15 méterre magasodnak. Akárhogyan is, még romjaiban is csodálatos látványt nyújt ez a vár még akkor is, ha a kilátás nem annyira látványos a falai közül.

 

 

 

Szerencsére két terepfutó sporttárs is felküzdötte magát a várromokhoz, így nem volt gond a közös kép abszolválása.

 

Miután kigyönyörködtük magunkat, learaszoltunk a várból ki-ki a maga bevált taktikájának megfelelően, majd felmarkoltuk a zsákokat és indultunk tovább vissza a kék jelzésre a várhegy gerincen. Az úton lépkedve leereszkedtünk a völgybe, itt ott kidőlt fák nehezítették a haladásunkat.

 

Felkapaszkodtunk a Körtvélyes fennsíkjára, majd egy keskeny mezőgazdasági aszfaltútra értünk, azon haladtunk tovább.

 

 

Az útelágazáshoz érve balra vittek a jelzések, s hamarosan el is értük Körtvélyespuszta régi, erdei temetőjét. A  temetőről az 1800-as évek kezdetétől találhatók feljegyzések. A körtvélyesieken kívül ide temették Csákányos-, Szenttamás- és Kapberekpuszta német- és magyarajkú lakóit is. Körtvélyesen 1875-ben 85, 1929-ben 57, Csákányosban 1828-ban 60, Szenttamáson 1875-ben 9, 1912-ben 2 lelket számoltak. 15 síremlék látható a temetőben, néhány a földön fekszik, 2-3 már összetört.A temető szélén van egy katonasír, amelyben hét magyar katona fekszik 1945 óta. 

 

 

 

 A temetőből továbbindulva rövid idő múlva értük el a Mária-szakadék kezdetét jelző fát.

A völgy egy sekély vízmosásként indul, de egyre mélyül és szélesedik, a turistaút pedig a jobboldalában ereszkedik egyre lejjebb, néha bizony meglehetősen meredeken. A szurdok legszebb része egy több emelet magas sziklatorlasz, itt van az ösvény legmeredekebb szakasza.A fehér mészkőkőn valaha patak hömpölygött, de sajnos ez már csak a múlt.

 

 

 

 

A szakadékot elhagyva feltűnt a csákányospusztai turistaház, no meg egy macska is, hogy az előttünk áthaladó siklóról ne is beszéljünk:)

 

A találkozások után kicsit rácsodálkoztunk a vonalvezetésre, mert az előző bejáráskor nem rémlett, hogy ekkora kerülőt tettünk volna, s hiányoztak a birkakarámok meg a kutyák is.

 

 

 

Távolról láttuk az egykori templom romjait, de most nem volt kedvünk kitérni és felkapaszkodni a maradványokhoz.  A helyi monda szerint IV. Béla királyt a Muhi-csata után úz vitézek menekítették biztonságba. A király nem felejtette ezt el, és a tatárok kitakarodása után, a Vértes hegység északi részét hálából nekik adta, ez lett Csákányegyháza. Az úzok és kunok, majd később a magyarok rettegett fegyverére, a csákányfokosra utal a helységnév első fele, a második pedig az ekkor épült kőtemplomra, melynek romjai ma is láthatóak. A régészeti ásatások alatt meglepő dolgokra akadtak: megtalálták az egykori Csákányosegyháza falut, annak a templomát és temetőjét, amik a föld alatt rejtőztek. Egy régész csoport kiásta a kápolnát és állítólag legalább 50 holttestet.

Csákányospuszta fekvése egyébiránt országos szinten is kiemelkedő. A pár házból álló szórványnak jellegzetes mikroklímája van, sok völgyébe egész télen át nem süt be a nap. Tőle délnyugatra kezdődnek a Vértes 400 méter körüli hegyei, a település közelében található a hegység legmagasabb pontja, a Nagy-Csákány (487 m). A településrészen 22-en laknak, akikkel nem találkoztunk, cicát viszont még egyet láttunk.

Elvileg innen - emlékeink szerint - már csak balra kellett volna fordulnunk a híd után és egyszer csak kilyukadnunk a Birka csárdánál, ehhez képest a jelzések jobbra felfelé vittek egy elmondhatetlanul hosszú kerülővel. Az eső közeledett, mi egyre nyűgösebbek lettünk, mert sehol nem találtunk arra utaló nyomot, hogy miért változott itt meg a kék vonalvezetése és nem tudtuk, hogy akkor most milyen távolságra vagyunk Szárligettől. Más választásunk nem volt, mentünk előre még akkor is, ha a hangulatunkat a Szárliget előtt végtelennek tűnő elhagyott aszfaltút sem javította.

 

 

 

 

Aztán végre megérkeztünk Szárligetre, s erősen kiléptünk, hogy a pecsételést is gyorsan abszolválni tudjuk, s a vonatot is elérhessük. Sikerrel jártunk: az állomás falán megtaláltuk a pecsétet és volt három percünk visszaemelkedni a felüljáróra majd kiválasztani, melyik rozoga fémlépcsőn ereszkedjünk alá a megfelelő vágányhoz. Jött a vonat és mi fáradtan, de elégedetten szálltunk fel rá, majd jól megebédeltünk a magunkkal hozott elemózsiánkból.

S végül néhány kép a hangulatról: