Mit is csinál az ember Pünkösd vasárnapján? Belevág egy 100 kilométeres zempléni Kék Túra-szakaszba:-) Mert az jó neki:-) És valóban: meseszép, érintetlen táj, gazdag flóra és fauna, barátságos és kedves , segítőkész emberek - a láb fáj, a pólón kiüt az izzadtság, de simulnak a ráncok, csökken a vérnyomás és megáll az idő.
A 17,5 kilométeres első zempléni túraszakasznak Boldogkőváralján, a vasútállomáson vágtunk neki, ahová a szüleim - a náluk töltött éjszaka után - vittek el autóval. (A túra szintmetszetét két adagban sikerült letöltenem).
A fényképeszkedés és pecsételés után nekiindultunk a falu felé, bár eleinte még furcsa volt a hátunkon a caminos hátizsák és menetfelszerelés. Tünde nagyon elemében volt, én lábfájással küzdöttem, ami az első néhány kilométerre és a közérzetemre is eléggé rányomta a bélyegét.
Kétkilométernyi gyaloglás után miénk lett a vár!:-) Boldogkő várának romjai a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, egy távolról is jól látható sziklaszirten állnak. Azon kőváraink közé tartozik, melyet tatárjárás után emeltek Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére, a környező vidék Tomaj nemzetségbeli Jaak fia Tyba ispán vagy családjának egyik tagja. A néphit szerint a vár története a következő: A muhi csata után IV. Bélának menekülni kellett a tatárok elől. Menekülése során betért Aszaló községbe, ahol csak egy embert talált, egy öreg Bodó nevű koldust, aki a király aszaló mestere volt és személyesen is ismerte a királyt, mivel többször is vitt neki Budára aszalt gyümölcsöt. Mikor megtudta, hogy a király a tatárok elől menekül megígérte neki, hogy elbújtatja; jobbágy ruhát adott rá és elbújtatta egy pincében. Két nap múlva meg is érkeztek a tatárok, de Bodó süketnek tettette magát. A tatár vezér kérdezgette az öreget de az folyton félrebeszélt, megunták és ott hagyták Bodót. IV. Béla megköszönte Bodónak a segítséget és a tőle kapott lovon tovább állt. Mikor a tatárok elhagyták Magyarországot és a király visszatért, Bodó hét szekér aszalt gyümölcsöt vitt fel Budára a királynak, a szekerek bakjaira hét lányát ültette (Bodó tündérei). A király Bodó jóságáért birtokokat adományozott neki, de feltételeket szabott: várat kell építenie 5 év alatt, mellyel megvédheti a környéket. Mikor lányai megtudták a feltételeket, azt találták ki, hogy csak ahhoz a férfihoz mennek feleségül, akik legalább egy évig építik nekik a várat. Bodó megkérte a királyt, hogy hosszabbítsa meg az öt évet még kettővel. Ezután a Bodó-lányok Budára voltak hivatalosak egy bálba, ahol meg is kérték kezüket és a vár építésbe is beleegyeztek. Nem sokkal később a másik négy lányt is feleségül kérték. A hét év alatt fel is épült a vár, amit kezdetben Bodókőnek hívtak. Később a várban tartották meg mind a hét lány esküvőjét egyszerre, IV. Béla király kérésére. IV. Béla így szólt az esküvő után: "E vár ezután Boldogkőnek neveztessék, mivel a hét szép leány, a hét tündér itt volt a legboldogabb!"
Lehet, hogy erre a legendára utal a szív-alakú mélyedés?:-)
Fényképeszkedtünk, majd elfogyasztottuk a Tünde által - nem véletlenül - hozott csokit:-)
A túra és a nap első várának megtekintése után nekiindultunk megint csak az útnak. Átbandukoltunk Boldogkőváralján és Arka felé vettük az irányt.
Arka felé legalább egy tucatszor keltünk át az Arka-patakon: hol jobbról, hol balról kerülgette az utat a patakocska. Egyre jobban belejöttünk a patakátkelésbe és az egyéb akadályok leküzdésébe is:)
De azért megérkeztünk Arkára, ahol egy eperfa alatt haditanácsot tartottunk:-)
Rövid pihenő után kibandukoltunk a faluból. Nem messze egy szintén kéken haladó trióval és kutyájukkal találkoztunk, akik szintén a nem vagy csak nagyon ritkán felbukkanó jelzést keresték. mi sem hittük el, hogy az út tényleg arra megy, amerre. végül Tünde talált egy nagyon eldugott, nagyon régi kék jelzést, így megbizonyosodhattunk róla, hogy nem tévedtünk el. Még.:)
Aztán egyszer csak (ez persze majdnem 5 kilométert jelentett) felbukkant előttünk a romos vadászház, ahol pihentünk egy jót.
Így felfrissülve már csak egy ugrás volt a hét bükkfa alatt fakadó Bónyi-kút, mellette az esőház padokkal és széles asztallal. Ahol már ott táplálkoztak a kutyás trió tagjai. így mi egy fa alá heveredtünk le az árnyékba.
A rövid szusszanás után elindultunk. Rossz irányba. Mert elfeledtük azt a röpke tényt, hogy a kúthoz vagy 100 métert letértünk és mert nem akartuk elhinni, hogy az elvadult legelőn vezet az utunk. Elveszve Zemplénben...
Mivel alapszabály, hogy ebben a helyzetben vissza kell mennünk ahhoz a ponthoz, amikor még láttunk jelzést, mi is így tettünk. És igen, kedves olvasó, az elvadult mezőn vezetett a kék.Vettük az akadályt, mentünk előre. Először Mogyoróskára értünk be, ahol az egyetlen nyitva tartó kis büfében ittunk egy üdítőt és elbeszélgettünk a tulajdonossal, akinek - micsoda véletlen - pontosan a szülőfalumban, Szirmabesenyőben lakik egy rokona..-) A hűsítő pihenő után folytattuk az utat, egészen a regéci vár feljárójáig.
Innen majdnem függőlegesen vezetett fel a várromot jelző jelzés, így egy kis időre hűtlenek lettünk a kékhez és felbaktattunk a csodaszép panorámát kínáló várhoz. A pénztárnál megvettük a jegyet, kaptunk egy csodaszép pecsétet, a pénztáros nagyon kedvesen megengedte, hogy a hátizsákokat nála hagyjuk, míg szemlélődünk. Szerencsére nem voltak nagyon sokan, így többnyire zavartalanul fedezhettük fel a várat. A Regéci vár 1300 körül épült. I. Lipót császár rendelete értelmében Caprara generális a várat 1686-ban leromboltatta, azóta már csak a romjai állnak. Az első biztos adat a vár létére 1307-ből származik, ekkor Aba nembéli Amádé nádor Regécen állított ki egy oklevelet. A várat alighanem az Aba nemzetség tagjai emelték a 13–14. század fordulója körül. A vár eredetileg a mainál jóval kisebb alapterületű volt: csupán az északi sziklatömböt foglalta el egy torony és a tőle délre eső, íves fallal körülvett udvar, melyen alighanem faépületek álltak. Ezt a kis várat a 15. század végén gyökeresen átalakították, majd a 16. század közepétől jelentős mértékben kibővítették dél felé. Teljes kiépülése csak a 17. században következett be, akkor, amikor birtokosai (Serédyek, Alaghyak, Rákócziak) rezidenciájaként is szolgált. A várban különböző palotaépületek, kápolna, gazdasági építmények és hadászati létesítmények (bástyák) mellett helyet kapott egy különleges, török falcsempékkel (bokályokkal) burkolt fejedelmi fogadószoba is, melynek helyreállított mását Sárospatakon csodálhatjuk meg.
Miután jól kigyönyörködtünk magunkat a várban és a panorámában, ettünk egy jégkrémet, felnyaláboltuk a zsákokat és nekivágtunk, hogy mihamarabb Regécre érjünk. Hatalmas szerencsénk volt, hogy éppen ott,a hol a faluban kibukkant a kék jelzés, a szemközti ház volt az aznapra lefoglalt szállásunk - Zita vendégház (mindenkinek szívből ajánljuk). Így azt a döntést hoztuk, hogy lerakjuk a hátizsákokat, elfoglaljuk a szobát és utána pecsételünk. Így is lett. Hamar megtaláltuk a pecsétet és annak is nagyon megörültünk, hogy - bár térerő nem volt egyik telefonszolgáltatónál sem - az utcán ráleltünk egy ingyenes wifi forrásra, ki is használtuk:)
Kis séta után visszatértünk a szállásunkra és elfogyasztottuk első vacsoránkat az idillien szép és gondozott kertben, majd a fűben relaxáltunk kicsit és este nem kellett altatódalt énekelnie senkinek, hogy aludjunk egy jót.
És akkor néhány pillanat az útról, szokás szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése