Bár szinte egész héten esett az eső, de túrázni akkor is kell. Nem beszélve arról, hogy a jó idő is fejben dől el: így szikrázó kék ég alatt indultunk el ma is a Szandaváralja-Nógrádsipek közötti 20 km-es szakaszon:-)
Szandaváralján a már jól ismert buszfordulóban pecsételtünk, majd nekivágtunk egy meglehetősen meredek domboldalnak, először aszfalton, majd - ízelítőt kapva a várható terepviszonyokból - kissé sáros úton. A táj gyönyörű volt, Szanda vára pedig sokáig kísérte utunkat.
Relatíve eltévedés nélkül haladtunk utunkon Terény felé, gyönyörködve a tájban: a dimbes-dombos, színkavalkádot sem nélkülöző panoráma nagyon jól tudja simítani a megfáradt idegeket és lelket.
Ha már arra jártunk, Tünde - főmeósként - ellenőrizte is a búzafelhozatalt: aratásra alkalmasnak minősítette a vizsgált terméket:-)
Jó tempóban bandukoltunk tovább, én különösen, hiszen a táj sárga-kék-zöld színkombinációja a lábfájásomat is feledtette:-) Aztán egyszer csak elérkeztünk egy jelzetlen búzamező-kereszteződéshez, ahol úgy döntöttünk, nem fordulunk balra a semmibe a fórumokról beszerzett információk alapján, hanem egyenesen megyünk le a Terényig vezető aszfaltúthoz, mert az a biztosabbnak tűnő megoldás. És így is történt.
Az aszfaltúton értünk be végül Terénybe. A kis település rengeteg, jó állapotban megőrzött, a nógrádi paraszti hagyományokra jellemző építkezési stílusban épült házzal rendelkezik, de található itt orsós magnó- és csipkemúzeum is.
Terényben nem volt wifi, ámde derültséget csalt az arcunkra egy italbolt felirata:-)
És volt még valami, amiről nem tudtuk kitalálni, mi lehet az:-)
Terény után hosszan baktattunk az aszfaltúton. Megkezdődött a Caminot idéző érdekességek sora is. Mondtam Tündének, hogy szeretnék egy, út mellett ugráló őzit látni. Sajnos, kérésem teljesült: az út mellett egy elütött őzikét láttunk:(( Megint figyelmeztetést kaptam, hogy vigyázni kell azzal, mit kíván az ember és hogyan fogalmazza meg kérését, mert a sors teljesíti így vagy úgy.
A több kilométeres aszfalt úton eddigi kék túránk legnagyobb jelzését láthattuk. Csak, hogy ne tévedjünk el!:-)
Végre aztán letérhettünk az aszfaltról és csodaszép napraforgó tábla által szegélyezett úton haladhattunk Cserhátsurány felé.
Cserhátsurány felé újabb Caminos pillanatot élhettünk meg. egy fiatal pár jött velünk szembe (hozzá kell tenni, hogy eddigi kalandozásunk során nem sok kéktúrázóval akadtunk össze). a lány megkérdezte tőlünk, hogy kéktúrázók vagyunk-e. válaszunkat hallva, felbontott egy szőlőcukros zacskót és megkínált minket. Elmondta, hogy megfogadták a párjával együtt, hogy az első kéktúrázókat,a kikkel találkoznak, megkínálják.:-) )Örömmel járultunk hozzá a fogadalmuk teljesítéséhez.:) És persze haladtunk tovább, míg nem egy kis akadályba ütköztünk:-)
Szerencsére a híd ezúttal nem volt messze, bár ehhez kellett az is, hogy Tünde emlékezzen rá, hogy azt olvasta, itt kell egy aprócska hídnak lennie:) És volt! Meg aprócska dzsungel is, de az előző kalandjainkhoz képest ez igazán semmiségnek nyilvánníttattatott:-)
Töretlenül mentünk tovább sárban, vízben Cserhátsurány felé és hamarosan el is nyertük kitartásunk jutalmát:) Megérkeztünk. A falucska nevének cser előtagja a magyar népnyelvben cserjés, bokros helyet, a hát szélesebb tetejű magaslatot jelent, míg a surány szó eredetéről kétféle felfogás alakult ki: az egyik szerint szláv szó és valamihez tartozást jelent, míg a másik nézet szerint ótörök kifejezés, jelentése: méltóság.
Cserhátsurányban a Vadász sörözőben pecsételtettünk és ittuk meg a kólánkat. Beszélgettünk a kedves tulajdonosnővel és egy úriemberrel, aki ott iszogatott. És egy újabb Caminos esemény történt. Szóba került, hogy ha ma megnyerem a lottó ötöst, mit kezdek majd vele. Az úriember közölte, hogy akkor a Caminora kell elmennem:) Mondtuk neki, hogy az már megvolt tavaly:) Viszont hihetetlen, hogy egy kis település kocsmájában egy vadidegen vendégnek azonnal ez jut eszébe:) Feltöltekezve vágtunk neki újfent az útnak, de azért még lefotóztuk a Jánossy-kastély impozáns épületét.
Mentünk szépen felfelé az aszfalton, majd sárban. Jó volt visszanézni Cserhátsurány felé, mert gyönyörű tájat hagytunk magunk mögött.
Egy újabb Camino.-jelenség: nézd meg a következő képet, kedves Olvasó! Mi az esélye annak, hogy egy tájkép közepébe berepül egy lepke és ott is marad?:-))
És akkor megláttuk! Pontosabban már korábban is láttuk, de most még inkább. Egy ideje érdekes nyomokat láttunk a sárban. Friss nyomokat és különös, hatalmasakat. Nem tudtuk, mi vagy ki lehetett az, aki előttünk járt az úton. Tünde egy óriási kutyára gyanakodott és hangsúlyozta, nehéz, nagyon nehéz állat lehetett, hiszen a nyomok alapján követhető volt, hogy mélyen benyomódott a lába a sárba.Szerintem nem kutya volt. Medvére tettem le a voksomat, annál is inkább, mert a túra előtt apám felhívta a figyelmet, hogy Nógrádban medvék mászkálnak. Tünde felvetette még az oroszlán gondolatát is, amit én tovább gondolva összegeztem: a medlán járt erre.:)) (Később, kissé delíriumban a sok sártól, ezt a felvetést a griffmadár, illetve sárkány verzióra változtattam, ami nem állt messze a valóságtól, tekintve, hogy a nyomok egy idő után az erdőben megszűntek.) Nem tudom, milyen állat járt előttünk és hogy a medlán létezik-e, de a kedves blogolvasóra bízom, hogy a lenti képek alapján, mire voksol.
Törtük a fejünket a rejtélyen, de azért haladtunk is, a változatosság kedvéért egy kedves erdőben.
Azt nem mondom, hogy megszűnt volna a sár, de ebből is kihoztuk, amit ki tudtunk hozni:)
És aztán, egyszer csak jött az igazi Camino-feeling. Nem tudom, miért, nem tudom, hogyan, de megláttunk három fán a jelzést. Igen, kedves Olvasó, a Caminot jelző sárga nyilat és az OKT-t jelző kék jelzést. Különös érzés volt.
Ezek után, talán mondanom sem kell, újult erővel folytattuk utunkat és törtük át magunkat a sártengeren. Mert abban azért volt részünk.
Kisebb bizonytalanság és a sárral való küzdelem fáradalmainak kipihenése céljából Nógrádsipektől 1347 méterre leültünk erőt meríteni. A távolság onnan derült ki, hogy hamarosan megláttuk Nógrádsipek első házait , teheneit és pillangóit:-)
Innentől már gyerekjáték volt az aszfalton bandukolni. És még egy Caminos érzés a végére:ahogyan kiértünk a település főutcájára, megfordult a fejemben, hogy de jó lenne, ha éppen akkorra érne oda értünk Gyula a kocsival. Pár másodperc és hangos dudaszót hallottunk:-)) Persze, nem szálltunk be az autóba, hanem megbeszéltük, hogy a Korona sörözőnél találkozunk, ott találunk a településen pecsétet. Gyula már ott várt minket, mikor hosszú gyaloglás után megérkeztünk, pecsételtünk, kóláztunk és elégedetten - a medlánt túlélve -szálltunk be az autóba.
És akkor pár pillanat-kép szokás szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése