Mivel ránk tört a jól megérdemelt szabadság, így megint azt a döntést hoztuk, hogy egy négynapos szakaszt iktatunk be a kék vonalán. Nógrádsipekről vágtunk neki a 19 kilométeres távnak, s egészen Alsótoldig kívántunk gyalogolni.
A nógrádsipeki vegyes boltban egy kedves kiszolgálóhölgytől kaptuk meg a pecsétet, s már indultunk is, reménykedve, hogy a napsütés még egy darabig kitart majd és szerencsével járunk.
Hatalmas párában bandukoltunk és úgy izzadtunk, hogy akár egy vizespóló-versenyen is indulhattunk volna:-)
A jelzések helyenként hiányoztak, de ekkor lépett színre Jakab. Jakab, akinek ismeretsége új színt vitt az életünkbe, biztonságot, megnyugvást, hogy ha baj van, rá bizton számíthatunk. Jakab, aki kitartott velünk és pár nehéz helyzetből kisegített az út során. Jakab, akinek nem lehetünk elég hálásak. Jakab, aki jobban ismeri a kék túra útvonalát, mint maguk a kék jelzések:) Jakab - a Garmin 10-es kicsi, aranyos, kedves túra GPS, aki végig ott volt az övtáskámban és aki tényleg nélkülözhetetlen, harmadik társunkká vált.
Így a hatalmas párában Pusztavár felé folytattuk az utunkat, bízva Jakabban és a helyenként hatalmas dzsungel mögé bújt kék jelzésekben:)
A kék túrának ugyan nem volt része Pusztavár megtekintése, de egy kisebb kitérőt mindenképpen megért, hogy megnézzük a mértékegységünk szerint két és fél téglából álló vár-maradvány.Igaz, ehhez kicsit pókemberesen kellett közlekednünk:-) Viszont a kilátás nagyon szép volt. Mint megtudtuk, a falutól délkeletre található Pusztavár-hegy 457 méter magas csúcsán a 13. század vége felé a Kacsics nemzetségbe tartozó Péter fia Mihály épített kővárat. A Kacsics nemzetség szécsényi ága később Szécsényi néven volt ismert, ez a család férfiágon Szécsényi Lászlóval halt ki; a család 1459-ig birtokolta a területet.
S persze találtunk módot a pihenésre a fotózkodás alibije alatt:))
Éppen leértünk a várromtól, mikor el kezdett esni az eső. A hátizsákok védelmében előkerültek az esővédők, amik a zsákok tartozékai és eddig még sohasem használtuk őket. Mi pedig áztunk szépen tovább. Az eső egyébként nem osztott és nem szorzott, lévén, hogy eleve csuromvizesek voltunk a párától és a sártól. Így szépen baktattunk tovább.
És fényképeztünk. Sárga nyilat és kék jelzést.:-))
Az eső időnként szemerkélt, időnként rákapcsolt, de volt, mikor nem is esett. Olyan nagyon. Mentünk tovább sárban-esőben, ámde rendületlenül. És közben dzsungelharcosi kiképzésben is részesültünk:)
Reménykedésre adott okot az a tény, hogy időnként fel-felbukkant Hollókő vára és egy macskás vonatkozás is keresztezte utunkat:)
Így bizakodva haladtunk tovább egészen addig, míg egy villanypásztorral őrzött és védett területre nem értünk. A kék jelzés a dróttal védett területre invitált minket, Tünde viszont megrázó élményben részesült. Ezért úgy döntöttünk, kúszni fogunk, s mivel lusták voltunk levenni a hátizsákot, így azzal együtt kúsztunk át a villanypásztor drótja alatt. Ezen katonás teljesítményünket , sajnos, fotó nem örökíti meg, ámde miután felértünk a borzasztóan meredeknek bizonyult úton, az utunkat álló, újabb villanypásztor madzagját Tündenemes egyszerűséggel leakasztotta a megfelelő helyen, így a kúszást most mellőztük..-)
Nemsokára beértünk Hollókőre, ahol a várat zárva találtuk, tekintettel a z egész évben zajló felújítási munkálatokra, s az ófaluban is javában munkálkodtak.
Ittunk egy kólát a pecsételőhelyen, mely kocsmát történetesen Szabó kocsmának hívtak. Nem is értem , miért.:-))
Rövid üldögélés után meglátogattuk kedves ismerőseinket, akik nemrégen költöztek a településre. Ők is megjárták a Caminot tavaly, most viszont egy meseszép kilátással bíró házban élnek, s nemrégen született meg kutyáik az első alma.
A rövid beszélgetés után ismét nekiindultunk utunknak.Először a várnál álltunk meg pár fénykép erejéig és hogy kigyönyörködjük magunkat a panorámában. A körülbelül 400 méter magas sziklán lévő vár a természeti adottságok miatt szabálytalan alakzatban épült. A levegőből a vár olyan, mint egy csigaház, amelynek központja az ötszögletű öregtorony. Itt négy lakószint kapott védelmet. Később, 1270 körül ehhez hozzákapcsoltak egy palotaszárnyat is. Később nőtt az igény a kényelem, a hatalom és a vagyon megmutatásának lehetőségei iránt, tehát szükség volt egy lovagterem kialakítására. Közvetlenül melléje pedig egy kápolnát emeltek. A 15. században a vár újabb részekkel bővült: a farkasveremmel, felvonóhíddal megerősített rendszer védte a felső várat, amely végül 1552-ben nem tudott ellenállni a töröknek.
A vár után egy csodaszép mezőn folytattuk utunkat. azaz folytattuk volna, ha a kék jelzés nem szűnt volna meg. De ekkor megint segített Jakab és elkalauzolt a helyes útra. Csodaszépséges tájon haladtunk, nem tudtunk és nem is akartunk betelni a panorámával. ilyenkor érzi úgy az ember, hogy akár esik, akár fúj, akár sárban tapicskol vagy éppen pókemberest játszva halad felfelé egy sziklán, de megéri. És lehet, hogy csodaszép egy óceánpart vagy éppen egy egzotikus város, de hazánkban is rengeteg szépség van, csak nyitott szemmel kell járni.
A csodaszépséges mező egyszer csak véget ért és utunk egyre nagyobb sárban vezetett.
A sár nőtt, növögetett. Én
meg szembesültem félelmeimmel: annyira, de annyira nem akartam
eltaknyolni a sárban, hogy sikerült abszolválnom egy díjnyertes esést.
Tízpontos volt, mit ne mondjak! siránkozás és SOS-jelzések kibocsátása
helyett azonban azonnal megkértem Tündét, hogy fotózzon már le, el ne
mulasszuk a pillanatot!:-)Hátizsákkal felállni viszont nem volt annyira
egyszerű, mint ülni a sárban:-)
De aztán csak megláttuk végre Felsőtoldot és az ő haranglábját!:-)Felsőtold község a pásztói kistérség egyik legkisebb falva. Alsó- és Felsőtold határában, a Mogyorós-Sástó dűlőben mintegy ezer éves, több szintből álló temetkezési helyet tártak fel, alatta pedig római kori település nyomát fedezték fel. A falunak soha nem volt saját temploma. Az egyemeletes, fagúlával fedett késő barokk római katolikus harangtornyot 1800 körül emelték, harangját Wieland Ádám öntötte Vácott, 1775-ben.
Alig negyed óra alatt be is értünk a falucskába, ahonnan - a legenda szerint - Toldii Miklós származik. Akárhogyan is, de egy nagyon szép önkormányzati kezelésben lévő szálláson töltöttük az éjszakát, ahol még az ágynemű is nekünk való volt: macskás:-)) A kolbászból (micsoda meglepetés:-)) és zacskós levesből álló vacsoránk előtt és után is jót aludtunk és a televízió hiánya sem okozott jelentős lelki törést az életünkben:)
Pár pillanatkép a napról, szokás szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése