Csodaszép nap

Az előző nap szinte egész este szakadó eső ellenére nagyon bizakodóan keltünk hajnalban. A reggeli elfogyasztása után kipihenten és újult erővel vágtunk neki az Alsótold és Sámsonháza közötti 20 kilométernek.

A falucskát műúton hagytuk el, s persze nem lefelé araszolgattunk:)

Hamarosan elértük a bableves-csárdát, ahol tulajdonképpen bélyegeznünk kellett volna, ámde a csárda csak jóval később nyitott, így áldottuk az eszünket, hogy Alsótoldon az önkormányzatnál pecsételtettünk a füzetünkbe. Bosszantó lett volna négy-öt órát várni arra, hogy kinyisson a vendéglátóipari egység. Nem értem, hogy miért nem lehet a pecsétet a csárda kerítésére helyezni, ahogyan sok más helyen is van, hiszen nem sok túrázó már hajnalban indul vagy éppen úgy érkezik ide, hogy a helyiséget zárva találja.

A csárda után megint csak műúton haladtunk tovább, annyira belefeledkeztünk a táj szépségeibe, hogy - mivel Jakab pihent éppen -kicsit tovább mentünk a kelleténél, ám hamarosan rájöttünk a helyes irányra. A táj továbbra is csábított a gyönyörködésre és a fényképezésre és Tünde is rájött, hogy a magával hozott impregnáló szer nem az, aminek látszik: habzó bakanccsal folytatta az utat:)

 

Szép időben, jó kedvűen folytattuk az utat a Tepke irányába. Felfelé. hogyan másként?:-)

 Optimizmusunk elnyerte méltó jutalmát és hamarosan megláttuk a kilátót.:-)

Az 567 méter magas hegyen álló 22 méter magas toronyból csodaszép kilátás nyílt a tájra, érdemes volt felmenni a kilátóba. Tünde volt a bátrabb, ő a torony tetejéig merészkedett, én maradtam pár szinttel lejjebb.

A rövid pihenő után folytattuk utunkat a Garáb-nyeregig. Útközben persze nem kerültek el a macskás vonatkozások sem:) Jó kis kaptató után megérkeztünk a Macska-hegyre.

A cuki-faktort képviselő közös képünk elkészítése és a panorámába való belefeledkezés után megkezdtük az ereszkedést:-)Mert, hogy ha egyszer valahová felpókembereskedtük magunkat, onnan azért időnként le is kell jönni:-)

Soha véget nem érően bandukoltunk tovább és egyre inkább azt gondoltuk, hogy soha sem érünk el Nagybárkányba, a kocsmába. A kocsma pecsételőhely, ezért igyekeztünk oda, no meg persze azért is, mert azt olvastuk valamelyik fórumban, hogy délben bezár, így mindenképpen bélyegzőt kellett szereznünk. Mentünk-mentünk erdőben és aztán egy csodaszép mezőben, ahol a kedvünk érezhetően sokkal, de sokkal jobb lett!

És aztán megláttuk a nagybárkányi Szent Márton templom tornyát:-)

Pár száz méter és már a kocsmában is voltunk, ahol nem csak a jól megérdemelt pecsétünket kaptuk meg, de ittunk egy kólát is, no meg megbarátkoztunk a kocsmárosék macsekjaival is. Érdekes véletlen (bár én azokban nem hiszek), hogy pontosan annyi macsekjuk volt, ahány cicánk nekünk is, mikor a Maine Coon tenyésztést abbahagytuk : 14.

A pihenő és beszélgetés után indultunk tovább Sámsonháza felé. Gyönyörűszép tájakon haladtunk, már megint simultak a ráncaink:)

Gyorsan leértünk a faluba vezető műútra, mely mentén megismerkedhettünk az egykori kőfejtőből kialakított geoparkkal is.

S mivel még volt bőven időnk, energiánk és kedvünk is, így tettünk egy kis kitérőt - naná, hogy felfelé:-) -Fejérkő vára felé is. Az úton Tünde látott egy dámszarvast is, de sajnos nem sikerült lefotóznia. a panoráma viszont csodaszép volt nem csak a várból, de a várhoz vezető útról is. Sámsonháza kőfejtőjétől északra állt egykor a középkori eredetű vár, amelynek ma már csak a nyomai fedezhetők fel. A vár történetéről hallgatnak az írott források, egyetlen említése 1328-ból való, de történeti viszonyairól itt sem szerepelnek információk. 1409-től, mikor legközelebb hallunk róla, a vár már elpusztult, mint `Fejérkő vár helyét` említik csak a források, mely a Kókai Kacsi család, a Tétényi család, Cillei Borbála királyné, majd a Tari család birtokában volt.

A vár megtekintése után visszatértünk a településre. Sámsonháza  a Kis-Zagyva áradásaitól az elmúlt évszázadok során sokat szenvedett. 1808-ban egy tűzvész során az egész falu leégett, nem kímélte a szalmatetős, fából épült evangélikus templomot se. A leégett templom helyére az árvizek miatt az új templomot 1870-ben már dombra építették. Ismét csak önkormányzati szálláson, egy családi házban szálltunk meg, ahol még saját pipink is lett:-)Őt nem ettük meg, ellenben nagyon finom és kiadóüs vacsorát kaptunk az önkormányzat munkatársától:-)

Ha már madár, akkor egy jó kis angry birds játék után jól ki is dőltem. Persze, csak a poén kedvééért:-)

És akkor pár kép még a csodálatosan szép, élményekben gazdag napról: