Az éjszaka a Caminot idézte, csak most nem zajos olasz-spanyol csoport dajdajozott hajnalban, hanem a lengyel-német barátság erősödött némi alkoholos befolyásoltság mellett. Úgy tűnik, nekünk, "szociopatáknak", ez a végzetünk:) Azért persze nem volt vészes, de jó lett volna többet aludni. A problémáról nem a motel tehet, azt továbbra is mindenkinek szívből javasoljuk. A hajnali zajongást "megbosszultuk" a szokásos ötórási mobilcsörgéssel, majd a tea mikróban való elkészítésével:) A meglepő módon kolbászból álló reggelink elfogyasztása után hat magasában indultunk útnak egy igen nehéz szakasznak: nem a táv hossza volt a probléma, hanem a majdnem 1200 méteres szint felfelé, meg 600-as szint lefelé...Nehéznek, de szépnek ígérkezett a szakasz:)
Az előző délutánról már ismert szakaszon haladtunk. Eleinte hatalmas ködben vagy párában.
Aztán káprázatos színekben, fényekben volt részünk a Lak-völgyi tó felé bandukolva.Maga volt az álom.
És ezt még lehetett fokozni. Nem győztünk betelni a látvánnyal.
A meseszépséges álom-tájba tökéletes illett a Lak-völgyi tavacska is a Bélkővel. A bámulatos szépségű tavat korábban Gyári-tóként
is emlegették, hiszen mesterségesen, a városka hajdani cementgyárának
vízellátására alakították ki. Mára azonban igazi horgászparadicsommá és pihenőhellyé vált.
A tavacskát elhagyva is gyönyörű úton haladtunk tovább, élvezet volt gyalogolni.
Ez az érzés persze nem tartott sokáig, mert egy meglehetősen brutális meredek emelkedő kezdődött (lásd szintmetszet) és folytatódott három kilométeren át.Más választásunk nem volt, mint előre, de azért eléggé küzdöttünk a levegővel. Hiába, no, a pókemberek nem bírják a hosszú kaptatókat:) A táj azért csodaszép volt!
A katonasíroknál tartottunk egy nagyobb pihenőt, mert megérdemeltük.
Két német katona sírja található ezen a helyen, egyikük ismeretlen, másik nevét a fejfán olvashattuk.
Nem tudtunk betelni a hely szépségével, a csodaszép színekkel, a fákkal. Az egész hely csodálatos szépséget, nyugalmat és harmóniát árasztott.
De aztán persze nekiveselkedtünk az útnak és bandukoltunk tovább szépen felfelé. Merre másfelé?:)
Aztán végre elérkeztünk a Zöld-réthez, majd következett az Ördög sara rét. Ez utóbbi esetében teljesen evidens volt, hogy az ördög imád vízben tapicskolni és azt is szereti, ha a bakancsunk átázik.
Hamarosan elértük az Őr-kő házat, ami elvileg kulcsosházként is funkcionál. eljátszottunk a gondolattal, milyen lett volna itt eltölteni egy villámlással-dörgéssel és felhőszakadással teli éjszakát:)
Folytattuk utunkat. az ördög kezdte megmutatni, hogy nem csak a sarat szereti, hanem szántani is imád: lassan megkezdődött az ördögszántásnak nevezett terep, de ez még semmi sem volt ahhoz képest, ami később várt ránk! De erről majd később:) Nemsokára elértünk a Pes-kő-kapu sziklájához. Naná, hogy felmentünk rá!:-)
Kigyönyörködtük magunkat, majd jött a nagy lefelé. Talán mondtam már, hogy sokkal, de sokkal szívesebben vagyok pókember, mint lefelé igyekvő zerge, na jó, csiga.De hát, ha az ember felmegy valahová és nem kíván ott maradni, akkor le kell jönnie onnan. Hááát, gondolatban és szóban is többször emlegettem nyomdafestéket nem tűrő jelzőket saját magamra...Tünde persze már lent volt, mikor én még fent vívtam élet-halál harcomat:)
A változatosság kedvéért kicsit ereszkedtünk a Cserepes-kő-lápa völgyébe, de csak azért, hogy utána felkaptassunk a Cserepeskői- barlanghoz jó kis sziklákon. A barlang egyébként kategória alatti turistaszállás, inkább menedék. Természetesen bementünk a dohos barlangba, fotózkodtunk és pecsételtünk is.
És aztán jött az igazi ördögszántás!:-)) Nem ördögtől való volt az aggodalom, hogy ez az útszakasz nem túl bokakímélő.:) Meglehetősen nagy koncentrációt igényelt ereszkedni és ördögszántásban haladni, de mindenesetre feledhetetlen élmény:)
Túlélve az ördögöt meg a szántást is, azt gondoltam fellélegezhetek. Tévedtem. Egy csodaszépséges karros domboldal következett, kissé ferdén. De tényleg:) Érdekes volt ferdén, már-már 45 fokos szögben menni, de pazar volt a táj:)
És azért itt is megtalálta Tündét egy lepke és cipeltette magát kicsit:)
Haladtunk, azaz araszolgattunk tovább felfelé, meg-megállva és főtt kukoricára gondolva:) Főtt kukorica nem jött az utunkba, ellenben óriás gomba igen:)
És elnyertük jutalmunkat is: hamarosan felértünk a Tar-kőre. Azért a "hamarosan" szót ne szó szerint értsd, kedves Olvasó, sok-sok küzdelem, pedigré-felemlegetés van e tartalom mögött. De mikor már fent vagyunk, jelen esetben 950 méter magasan, akkor már jó. Nagyon jó. Nagyon szép. És minden rendben van. De azért jobb lett volna, ha nincsenek ott hangoskodó emberek. A panoráma viszont meseszép volt:)
Már csak nyolc kilométer és Bánkúton leszünk - vigasztaltuk magunkat:-) És így is lett.A Három-kőre ezúttal nem másztunk fel (így is hatalmas volt a szintkülönbség, amit bejártunk), de egy nagyon aranyos útjelzőjét láttuk:
Most a rétek következtek a kövek után: Keskeny-rét, Mély-sár-völgy rétje, majd végül a Faktor-rét.Ez utóbbi rét szélén láttunk egy ún. Mária-képes fát.
Kanyarogtunk aszfaltutakon, átvágtunk magas fűben, végül kilyukadtunk a Fehér Sas fogadónál, ahol megittunk egy kólát, mert nagyon kívánta már a szervezetünk. A rövid pihenés után folytattuk utunkat a kéken a szállásunkig. Ezúttal a bánkúti síházban szálltunk meg, ami egyben pecsételő-hely is. Nagyon kedves hölgy volt a szállásadónk, akinél be is biztosítottuk azonnal a vacsoránkat: babgulyás és rántott husi:) A szállás a Caminot idézte: a bakancsok a társalgóban maradtak lent, míg a szobákhoz (nem emeletes ágyakon akartunk aludni, így kétágyas szobát kértünk) egy lépcsőn lehetett felmenni. Elég egyszerű a szállás, de minden van, amit akar az ember egy nehéz túranap után.A síháznak egy kedves ideiglenes őre is volt: egy négylábú személyében:)
Ahogyan azt a blogbejegyzés címében is írtam: küzdelmes, de meseszép volt ez a túraszakasz, csodaszépséges és érdekes helyeket láttunk, rengeteg inger érte a lelkünket és a szemünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése