Szép nyári nap

Jót aludtunk, ami nem csoda, hiszen Dade és Negro őrizték álmunkat. Azaz inkább csak Dade, mert annyira féltékeny volt, hogy a másik négylábút, aki egyébként alomtesója, nem engedte a közelünkbe:-) Az órává avanzsált mobil persze megint csak csörgött öt órakor. A szokásos menetrend után hat előtt pár perccel nekiindultunk, hogy ásványvizet vegyünk az útra, hiszen a boltok hatkor nyitottak. A rövid vásárlás után nekivágtunk a mára rendelt kilométereknek:

A végtelenül hosszú Serényi Béla utcán hagytuk el a várost. Serényi Béla egykor földművelésügyi, illetve kereskedelmi miniszter is volt, apja, László pedig putnoki földbirtokos, főrendházi tag. Az utca egyébként többnyire romák lakta, de főleg a vége felé nagyon szépen rendbe hozott, holland tulajdonú házakat is láttunk. Az elején meg sok macsekot, akiket Tünde bőszen fényképezett.

Haladtunk szépen a hajnali csendben az autók által ritkán járt aszfalton magunk mögött hagyva a várost.

A vadregényes Szörnyű-völgyben haladtunk. Az út fontos kereskedelmi útvonal volt egykor, melyet a XV-XVI. században a betyárok is jól ismertek. A folyamatos rablásokat kísérő szörnyű eseményekre utal a völgy elnevezése. A táj szépségét azonban fokozta, hogy hamarosan felbukkant egy gyönyörűséges kis horgásztó, melynek partján már több horgász próbálgatta a szerencséjét.

A kis tó után egy másik, kisebb következett: ez utóbbit már kissé benőtte a békalencse és a nád, sás.

Hamarosan elérkeztünk a Pálma-forrásig. Ahogyan azt már írtam, a Szörnyű-völgy szépsége önmagáért beszél, nem lehetett véletlen tehát, ha eleink érdeklődését is felkeltette, akik a kiegyezés korszakát követve a békeidőkben már hasznot is hajtóvá álmodták és egyben kellemes pihenő-szórakozóhellyé tették. A már említett Serényi Béla, felismerve a kedvező domborzati és hidrológiai adottságokat e forrásra alapozva halas tógazdaság megvalósítását vette tervbe. A forrásfoglalás és a két tó a tízes évek elején el is készült. A forrás - korán elhunyt hitvese emlékére - a Pálma nevet kapta. A terméskő-építmény máig őrzi az 1913-as évszámot. A világháború eseményei és az idősebb Béla gróf korai halála megakadályozták a gátak további telepítését. A forrás és a tavak környéke kedvelt kiránduló, szórakozó helyévé vált. Mi is megpihentünk itt, a forrás előtti csodaszép tisztáson.

A rövid pihenő után meredek kaptatóval emelkedtünk fel a Piroska-hegyre. Az eső nyomot hagyott az úton, helyenként attól féltünk, az orrunk előtt csúszik majd meg a talaj.

Aztán persze hamar odaértünk a Kis-Mohos-tó nyugati sarkához. A Mohos-tavak (Kis- és Nagy-Mohos) eredete a jégkorszakra vezethető vissza. Az akkor kialakuló lefolyástalan területeken víz maradt vissza, amelyet idővel a növényzet elfoglalt. Jelenlegi formájában mintegy másfél méter vastagságban alkotja a tőzegmoha a szőnyegszerű növénytakarót. Magasabb szervezettségű növényfajok is megtelepedtek a tavakban, amelyek valójában ingólápok. A Mohos-tavak jelenleg természetvédelmi területnek számítanak.  A Kis-Mohos Ny-K-i irányban húzódik mintegy 350 méter hosszúságban, legnagyobb szélessége 55 méter, legszűkebb helyen 30 méter. Jellemző növénytársulásai a tőzegmohás nádas, átmeneti láp, dagadóláp és a nyáras.

Természetesen folytattuk utunkat a mesebeli tájon, időnként lementünk a tóhoz, máskor pedig megpróbáltuk kitalálni, miféle mozgásokat, zajokat hallunk, milyen élőlények járkálnak arrafelé rajtunk kívül.

Aztán hamarosan odaértünk a Nagy-Mohoshoz is. A Nagy-Mohos mintegy 320 m hosszan terjed ki ÉK-DNy-i irányban. Legnagyobb szélessége 110 méter, legkeskenyebb részén 40 méter. Jellemző növénytársulásai a tőzegmohás nádas, tőzegmohás fűzláp, és a dagadóláp. Ezt  a tavat nem tudtuk annyira megközelíteni, mint az előzőt, de így is nagyon szép volt. Tompa Mihály versben örökítette meg a helyhez fűződő legendát - akit érdekel a vers, olvassa tovább:-)

„A bérces Gömörben nem nagy hegy a Mohos,
Rajta nincs régi vár, nemes vad sem honos;
De ingó semlyékes láp van a tetején,
Ez ingó láp felől szóland az én regém.
Szegény ember jöve valahonnan régen,
S kinézvén a helyet a halmos vidéken:
Meggyújtá az erdőt s ortott... minden módon
Erőt akart venni cserjén és bozóton…”

Hamarosan belátható távolságra jutottunk Kelemértől. A település és köztünk már csak egy dzsungel állt, amit Tünde próbált ritkítani:)

Beértünk azért Kelemérre. A település nevéhez elsősorban Tompa Mihály neve társul, aki a szabadságharc bukása utáni időkben két évig élt a községben, mint a falu lelkésze. A költő barátja volt Petőfi Sándornak és Arany Jánosnak is. Itt tartózkodása idején írta a szabadságharc bukása utáni időkben, az önkényuralom idején allegórikus, szabadság és függetlenség eszményét hirdető verseit, többnyire Rém Elek álnéven, ami a Kelemér szó visszafelé olvasva.

Kelemérben nincs kocsma. Ezzel a szomorú ténnyel akkor szembesültünk, mikor a Tompa-emlékháznál pecsételve az ott dolgozgató helyi lakost megkérdeztük. Elmondta, hogy van két volt is, de mi az alsóba menjünk, mert az olcsóbb és nagyobb a választék. El is baktattunk a boltba és imáink meghallgatásra találtak: akadt kettő darab hűtött kóla az intézményben. Leültünk a bolt előtti padra és miközben fogadtuk és viszonoztuk a betérők köszönését, Tündének megint útitársa akadt:-)

A pihenő után nekiindultunk az aszfaltúton Gömörszőlős felé. Látványban nem volt hiány ezúttal sem:)

Gömörszőlős az egyetlen magyarországi település, ami nevében még őrzi a történelmi Gömör-Kishont vármegye nevét. 1993-ban indult a „Gömörszőlős, a fenntartható falu” elnevezésű program, melynek keretében a miskolci Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány munkatársai létrehoztak egy környezetbarát technológiákat, biogazdaságot bemutató oktatóközpontot, illetve olyan projekteket valósítanak meg, amelyekkel a térség erőforrásainak fenntartható hasznosítását, illetve a népi mesterségek, hagyományok továbbélését kívánják elősegíteni. Újra-felépítettek egy 100 éves gépekkel dolgozó kártoló-gyapjúfonó üzemet, ami ma működő múzeumként a gyapjúfeldolgozás folyamatát mutatja be a látogatóknak.Az egész falucska egy kedves kis ékszerdoboz, jó volt itt nézelődni.

Még  a telefonfülkébe is élvezet volt bekukkantani és vonalra várni:-)

A falucska után egy kaszálónak használt füves domboldalon kaptattunk felfelé. A kék jelzés időnként elő-előbukkant, de azért Jakabbal mindig ráerősítettünk a helyes irányra. Csodálatos, léleksimogató tájban haladtunk.

A Karu-fészke-tető felé vettük az irányt.  Sajnos, nem találtam azóta sem semmiféle adatot és infot arról, mit jelent a "karu", de ettől függetlenül csodálatos volt - a kaptató ellenére is -ott bandukolni.

Mikor felértünk a tetőre, egy szép kék útjelző oszlopot láttunk a földön. Tünde máris kitalálta, hogy a kék arra megy, amerre ő megy:-)

E megállapítás megnyugtatott minket, de azért szükséges volt néhányszor ráerősíteni Jakabbal a helyes irányba, lévén, hogy kéket nem túl gyakran láttunk. Jakabnak köszönhető az is, hogy a Zádorfalva felé vivő utat megtaláltuk, jelzés nélkül is biztosan haladtunk lefelé, majd egyre kitaposottabbá vált az út előttünk. Egy ponton egy igazi ingoványba tévedtünk, de aztán felülbíráltuk Jakabot és inkább tettünk egy apró kitérőt, mintsem, hogy lápi tündérekké váljunk az idők végezetéig.

Gyönyörű felhők alatt jól esett kicsit pihenni a mezőn. Át is mentünk cuki-faktorba azonnal:-))

Az én kidőlésem meg csak a fotó kedvéért volt:-)

Folytattuk utunkat és hamarosan meg is pillantottuk Zádorfalvát.

A Caminoról és az OKT eddigi szakaszairól is tudtuk, hogy attól, mert egy falut megpillantunk, még nem biztos, hogy már ott is vagyunk:) Még pár kilométert kellett bandukolnunk, míg odaértünk a kocsmához, pecsételőhelyünkhöz.

A kocsmában pecsételtünk és felhívtuk szállásadónkat, aki megígérte, hogy értünk jön majd és kocsival visz el minket a szálláshelyre, Alsószuhára. Az úriember türelmünket kérte, mondván, hogy most éppen Miskolcon van, nem gondolta volna, hogy ilyen hamar odaérünk Zádorfalvára Putnokról.Megnyugtattuk, hogy semmi baj, elüldögélünk a kocsmában. A "kicsi a világ" szólás itt is működött: már  a telefonos foglalásomkor kiderült, hogy a szállásadó egyik lánya szülőfalumban, Szirmabesenyőn él. Viccelődtünk is Tündével, hogy lehet, hogy Dapsy úr beugrik a lányához és akkor a szüleim tudnának vele főtt kukoricát küldeni nekünk. De aztán elvetettük az ötletet. mikor megérkezett az úriember, kiderült, hogy valóban a lányánál is járt:-)) Mindenesetre egy kóla és egy jégkrém után szálltunk be Dapsy úr platós autójába (ahogyan azt korábban Tünde viccesen előre vetítette:) és mentünk át jó hangulatban Alsószuhára. Mindenkinek szívből, de szívből ajánljuk az alsószuhai (és majdan a jósvafői) Dapsy-vendégházat: igényes szoba, kedves és barátságos vendéglátás. Évától olyan finom vacsorát kaptunk (2500 forintért annyi házi húsleves, amennyit szerettünk volna, isteni házi disznótoros saját céklával és uborkával, saját szilvalekvárból bukta), hogy egyre jobban csúszott  a házigazda pálinkája és bora a majdnem négyórás beszélgetés alatt. Beinvitáltak a házukba is, majd mivel a jósvafői házba váratlanul szállóvendégek érkeztek, Dapsy úr átvitt minket is oda kocsival közben megmutatva Aggtelek és Jósvafő nevezetességeit, így láthattuk a másnapi szállásunkat is. Csodálatos nap volt, eseménydús és ingerekben igencsak gazdag.