2014. augusztus 7., csütörtök

Láthatatlanok voltunk és vonatokat indítottunk

A szokásos öt órai ébredést abszolváltuk ma is. Házigazdánk hatra készítette el a kiadós rántottát finom teával: az étkezőbe már útra készen, hátizsákkal felszerelkezve mentünk le. Az előző napi igen megerőltető túraszakasztól mindkettőnknek izomlázunk volt, ami elég régen fordult már velünk elő. Hiába no, Gyula megmondta, hogy a Mátra az teljesen más, mint más hegység:-) Reggeli után neki is vágtunk a mai penzumnak:
Bár az előző szakaszhoz képest nem ígérkezett túl nehéznek az út, de tekintélyes emelkedőn kaptattunk fel a várhoz.Mivel mindketten jártunk már ott és mivel a vár csak 10-kor nyitott, így nem mentünk fel a romokhoz, hanem folytattuk utunkat a Barát és az Apáca sziklákhoz.  

A különleges alakú sziklaalakzatok vulkáni működés közben a kráterből kiszóródott riolittufából keletkeztek, a kiszórt, laza anyagba óriási vulkáni bombák hullottak, és beágyazódtak. Az ellenállóbb kőzetek az alattuk levő puhábbakat megvédték az erózió pusztításától, és így formálódtak a kőzetek. 

Sirokról érdemes elmondani, hogy a monda szerint élt egyszer egy régen, egy sziklabércen az öreg Darnó király, féltő gonddal nevelve egyetlen gyermekét. Egy aranyló délutánon, a patak mentén sétálva az ifjú Darnó király pórleányt látott. A lányt is - akit Tarnának hívtak - azonnal megigézte az ifjú király, egymásba szerettek. Ám az öreg király nem nézte jó szemmel kapcsolatukat, s elkergette fiát, a leány családját pedig megbüntette. A két fiatal belebetegedett a bánatba. Az öreg király szíve is megenyhült, ám hiába bocsátott meg, csupán a fiát láthatta viszont, Tarna szíve meghasadt bánatában. Az ifjú Darnó megtudván ezt, követte kedvesét a sírba. Ott temették el őket a folyó völgyében, ahol a patak két ága összefonódik a hegy lábánál. A patak azóta őrzi a szép Tarna nevét, az öreg Darnó-hegy pedig máig azt sóhajtja sírok, sírok, így lett e hely neve Sirok…Hasonlóan szép a sziklákat övező legenda is: a barát és az apáca szerették egymást, de. bűnük miatt kővé változtak.Bárhogyan is, de csodaszép panoráma tárul elénk a szikla-formációkról. Csak úgy, mint a szikláktól nem messze található Török-asztalról:







Érdekes lenne megtudni, hogy a lefaragott tetejű sziklatömb tálalakú mélyedéseit, csatornáit évszázadokkal ezelőtt  vajon kik, mikor és milyen célból alakították ki...Miután kigyönyörködtük magunkat szinte eseménytelenül folytattuk utunkat Rozsnakpusztáig.

 Pár kilométer és már meg is érkeztünk. A pecsétet egy félig lepusztult fészer előtti fán találtuk meg, ahol jól esett a pihenés.

A pihenő után először poros erdei utakon, köveket szállító hatalmas és meglehetősen vad tempóban száguldó teherautók között haladtunk véget nem érő szerpentineken, majd a bátori elágazás után aszfalton, később még porosabb utakon róttuk a kilométereket Gilika felé.

A Gilitka-elágazás előtt a nagy semmi kellős közepén egy lepusztult Ladát pillantottunk meg és nem sokkal utána hatalmas zajt hallottunk: vagy négy, meglehetősen felhevült férfi csapkodta az út mellett található dzsindzsást és közben számunkra nem érthető nyelven üvöltöztek. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy minket is kommentáltak egymás között, így a biztonság kedvéért a kezembe fogtam az önvédelmi gáz spray-t és Tündét is gyors tempóra ösztökéltem. Nem tagadom, nem volt túl jó a biztonság-érzetem. Nagyon gyorsan értük el a Gilitka-elágazást, ahol csak Jakabnak és az adrenalinnak köszönhetően találtuk meg a jelzetlen utak közül a megfelelőt. Hátra nézve láttuk, hogy a férfiak a kocsi felé haladnak, így mi is jobbnak láttuk gyorsan haladni, majd kérésemre nem az út szélén, hanem kissé beljebb a dzsindzsásban pihentünk meg. Jobb félni, mint megijedni.  A pihenő után nyugodt tempóban haladtunk egészen addig, míg meg nem láttuk Szarvaskőt.

Először még arra gondoltunk, hogy felmegyünk a távolból már láthatóvá vált Vodafon-kilátóba, de túl magasnak bizonyult, így inkább a pecsételő pontot kerestük meg. És itt lettünk láthatatlanok. Betértünk a Vár presszóba, hangosan köszöntünk, mire néma csend fogadott minket a pultos hölgy részéről. Odaálltunk a pult elé, hogy elkérjük a pecsétet és kérjünk két kólát, de öt percnyi várakozás után a hölgy még nem kérdezte meg, mit szeretnénk. Tünde közben felfedezte a pultra kihelyezett pecsétet, bélyegzett a megfelelő helyre, én meg reménykedve álltam a hölggyel szemben, hogy hátha kérhetek végre egy hideg nedűt. mivel továbbra is láthatatlanok maradtunk, így köszönés nélkül távoztunk a helyiségből és átmentünk a presszó mellett található kisboltba, ahol kedvesen mosolyogva fogadott minket az eladónő. Vettük, amit szerettünk volna és megbeszéltük, hogy másnap hajnalban is betérünk hozzá reggelit vásárolni, hiszen hajnal ötkor már nyitva lesz. Rossz szájízzel hívtuk fel a szarvaskői kulcsosház megbízottját, aki hamarosan megérkezett a vasútállomásból átalakított épülethez. Nagyon kedves úriember volt, megmutatott mindent, megbeszéltük, hogy másnap, ha távozunk, hová dobjuk be a kulcsokat.

Nagyon jó ötlet volt az állomást felújítani és kulcsosházzá alakítani. Az épület mellett vizesblokk is található, hideg-meleg vízzel, zuhannyal és wc-vel, szóval teljesen jól el lehet itt tölteni egy éjszakát. Eleinte kicsit furcsa volt, hogy érkezik egy-egy vonat és jönnek a vonatról leszálló utasok vagy éppen a szobánk mellett várakoznak az utazásra, de aztán megszoktuk, hogy tulajdonképpen mi indítjuk a vonatokat:) Berendezkedtünk, s amolyan caminos feeling-ünk támadt:-)



Kártyáztunk kicsit, pihentünk, majd elmentünk a boltba egy jégkrémért, amit a szállásunk előtt található nagyon szép parkban fogyasztottunk el.


A szakasz nem volt annyira izgalmas és nehéz, mint az előző napi, de azért volt részünk néhány szép élményben is:












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése